Magyarország

2011.04.11. 17:27

Rohác az igazságügyi miniszterhez fordulna

<p>Jozef Rohác (rohács), akinek kiadatásáról már döntött a szlovák Legfelsőbb Bíróság, az igazságügyi miniszterhez fordulna, hogy vizsgálja meg a bíróságok döntését. A minisztérium szóvivője azonban leszögezte, hogy a tárcának nincs beleszólása a bíróság döntésébe.</p>

A Rohac-ról szóló hírt az ügyvédje is megerősítette, egyben elmondta, várható volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Nyitrai Kerületi Bíróság korábbi döntését arról, hogy Peter Bubla-ot kiadják a magyar hatóságoknak. Az ügyvéd szerint a szlovák törvénykezés minimális esélyt kínál az európai elfogatóparancs alapján kiadatásra kért személyeknek arra, hogy ne adják ki őket.

A minisztérium ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a kiadatási eljárás az igazságügyi tárca részvétele nélkül zajlik. Peter Bubla, a minisztérium szóvivője elmondta, hogy kizárólag a törvény alapján meghatározott bíróság dönthet az európai elfogatóparancs alapján indított kiadatási eljárásokról, a tárcának ebbe nincs beleszólása.

Mint arról már a Független Hírügynökség beszámolt, a szlovák Legfelsőbb Bíróság elutasította Jozef Rohác fellebbezését a nyitrai Kerületi Bíróság döntésével szemben, mely szerint kiadhatják Magyarországnak az általa kiadott nemzetközi elfogatóparancs értelmében. Az elfogatóparancsot 2011. február 10-én adták ki Magyarországon és napokon belül egy közúti ellenőrzés során le is tartóztatta Rohácot a cseh rendőrség. Magyarországon Fenyő János vállalkozó 13 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében akarják kihallgatni, bár erről a magyar szervek nem kívántak nyilatkozni. A férfi ügyvédje szerint az egyetlen bizonyíték ellene egy hajszál, amely a Fenyő-gyilkosság helyszínéhez közel talált sapkában volt. A hajszál DNS-e ugyanis megegyezik Rohác DNS-ével.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!