Betiltották a golyóálló mellényt – Népszava

Tilos lesz ütés- és golyóálló mellényt viselniük a tömegrendezvényeken résztvevőknek március 28-tól. Egy február 21-én hozott kormányrendelet a “közbiztonságra különösen veszélyes eszközzé” minősítette ezt a védőruházatot – csak úgy, mint a sisakot és vértet, és ide sorolják a paprikaspray-t valamint az összes olyan eszközt, amely “zárszerkezet illegális kinyitására vagy feltörésére szolgál”, így az álkulcsokat, mechanikus és elektronikus zárnyitókat – írja a lap.

A szabályszegőket akár 50 ezer forintra bírságolhatják.

A februári rendelet az európai uniós jogharmonizációs kötelezettséget pótolta, eddig ugyanis a hazai jogszabályok nem rendelkeztek ezeknek az eszközöknek a megszerzéséről és tartásáról – indokolta a változtatást a Kormányszóvivői Iroda. Az unióban a golyóálló mellények haditechnikai eszköznek minősülnek. Itthon ezentúl a fegyveres és rendvédelmi szervek tagjain kívül csak a jogszabályban meghatározott személyek hordhatnak nyilvános helyen ilyen eszközöket, mint például az őrző-védők.








hirdet�s