Betiltanák a gyorsulási versenyeket

Betiltaná a kunmadarasi reptéren a gyorsulási versenyeket a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség. A kunmadarasi reptéren augusztus 20-án ketten meghaltak mikor versenyen kívül, a reptér egyik szervizútján két motor karambolozott.

A Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség ezért közleményben tudatta, hogy a baleset miatt betilt minden olyan rendezvényt, mely szerintük nem felel meg a törvényi előírásoknak. Ilyen szerintük a kunmadarasi, a kiskunlacházi, a kalocsai, a pogányi és a sármelléki repülőtéreken, a Rába Ringen, a Pannóniaringen, és a Hungaroringen szervezett verseny ilyen. Úgy tudjuk a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség a tököli reptéren szervez versenyeket, az nincs a listán.

A kunmadarasi verseny szervezői szerint ugyanakkor a szövetség nem tilthatja be a versenyeket. Erre egyedül a Magyar Motorsport Szövetség lenne jogosult, melynek a szervezők is tagjai. A kunmadarasi pálya egyébként nemzetközi minősítéssel is rendelkezik, a baleset pedig nem verseny közben és nem a versenypályán történt. A rendőrség közúti balesetként vizsgálja az ügyet.

A kunmadarasi reptéren augusztus 20-án két motoros ütközött. A balesetet az okozta, hogy egy 20 éves budapesti fiatalember egykerekezett az egyik szervíz úton, közben elvesztette uralmát motorja felett és frontálisan ütközött egy vele szemben szabályosan haladó motorossal. A vétlen motoros a helyszínen meghalt, utasa egy 25 éves nő súlyosan megsérült. A balesetet okozó motorost mentőhelikopter szállította a debreceni kórházba, ahol nem sokkal később belehalt sérüléseibe.



Sporthírek