Betegszállítás Borsodban – Nem csoda, ha más érkezik

Akt.:
A Borsod Mentő 24 járművel végzi a betegek szállítását
A Borsod Mentő 24 járművel végzi a betegek szállítását
Miskolc – Június elsejétől megváltozott a megyénkbeli két betegszállító cég területi ellátási kötelezettsége.

Megyénkben évek óta két cég, a Borsod Mentő Szolgáltató Kft. és a Demkó-Med Kft. végzi a betegszállítást meghatározott területi ellátási kötelezettség szerint, egy autóra jutó hozzávetőleg egyező lakosságszám arányában (közel 25 000 lakos/autó). Az előbbi szolgáltató 24, az utóbbi 4 betegszállító járművel (azaz a feladat végzésére alkalmas gépkocsival, jogszabályban előírt tartalékgépkocsikkal).

Az OMSZ betegtől megrendelést nem fogadhat el. Tóth István

Rövidebb betegutak

A kisebbik szolgáltató a közelmúltban változtatást kezdeményezett, amely nyomán a Betegszállítási Szakértői Bizottság (melyben képviselteti magát az OEP, az OMSZ, az ÁNTSZ és az illetékes minisztérium) június elsejei hatállyal a két szolgáltató közötti területi felosztást optimalizálta. A módosítás nem érinti a vesekezelésre (-ről) szállított betegeket, ők továbbra is kizárólag a Borsod Mentő Kft.-re számíthatnak az utaztatásban. Egyes településeken viszont „csere” történt, amivel – az új felosztást tartalmazó lista, az egészségügyi szolgáltatók helyének ismeretében a megyetérképet böngészve – bizonyára az volt a szakértői bizottság szándéka, hogy rövidüljenek a betegutak, ami egyértelműen a betegek javát szolgálja.

Okozhat-e zavart a „szolgáltatóváltás”? Erről Tóth Istvánt, a Borsod Mentő ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

– Kezdeti nehézségek adódhatnak, de a feladatokat fogadó Országos Mentőszolgálat, valamint a Borsod Mentő Kft. irányítóközpontjai ezeket egymással való egyeztetéssel minden bizonnyal megoldják. Abban nincs változás, hogy betegszállítási feladatot csak az orvos vagy az általa megbízott szakszemélyzet rendelhet meg, méghozzá az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ). Sem az OMSZ, sem a betegszállító a betegtől megrendelést nem fogadhat el.

A szolgáltatók hatályos területi ellátási kötelezettségei hamarosan elérhetők az Országos Betegszállító Szolgálat Egyesülés honlapján.

ÉM-SzK








hirdetés