Betegsége után szigorú, „szerzetesi” napirendet állított fel önmagának

Fecske Csaba a születésnapi köszöntésen a Szabó Lőrinc Könyvtárban
Fecske Csaba a születésnapi köszöntésen a Szabó Lőrinc Könyvtárban - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A 70 éves költő mindennap dolgozik. Reggeli után leül az asztalához, azaz a „gályapadhoz”.

Fecske Csaba Pro Literatura- és József Attila-díjas miskolci költő, publicista, meseíró márciusban töltötte be a 70. életévét. Egy családi tragédia miatt az akkor születésnapi köszöntés elmaradt, de kedden, épp az ünnepi Könyvhét Előtt egy nappal gyönyörű születésnapi ünnepséget rendeztek neki barátai, ismerősei, pályatársai. A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár udvarán ott voltunk mi is, és még a rendezvény előtt sikerült vele beszélgetni: örömről, bánatról, az időskor nehézségeiről és szépségeiről.

Ezt ajánlja

– Dolgos ember vagyok, így ma is munkával töltöm a napjaimat. Igaz, kissé megcsappant életerővel és szorgalommal. Rendszeresen élek. Reggel 7-kor megyek az újságárushoz, és megveszem az Észak-Magyarországot. Persze ez nem a reklám helye – jegyzi meg. – Amikor 28 évvel ezelőtt lebénultam, elhatároztam, hogy minden napot kötelező, reggeli sétával kezdek. Kétszáz méterre van az újságárus, ­ennyi séta kell, miután a reggeli kávémat megittam. A terjesztők ugyan udvarolnak, hogy rendeljem meg a lapot, mert úgy kedvezményes, de én azt válaszolom, hogy nem rendelem meg, mert a reggeli sétáról nem mondok le. Megyek, akár esik, akár fúj. Kilenc óra tájban reggelizek, utána ülők az íróasztalomhoz. Azt szoktam mondani, hogy a gályapadhoz. A betegségem után építettem fel magamnak ezt a szigorú, szerzetesi napirendet. Mert így nem a betegségemmel és az öregségemmel foglalkozom. Ezt ajánlom a többi idős embernek is – tanácsolja Fecske Csaba.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

Elárulja, egy kis torna is belefér a napirendjébe. Reggel az ágyban ülőtámaszokat végez, és „kalimpál” egy ­kicsit annak érdekében, hogy a ­berozsdásodott izmokat kilazítsa.

– Ennek ellenére lanyhulnak az izmaim és a teljesítményem is – állapítja meg.

Elfoglalja magát

Kérdezzük tőle, költői témái hogyan változtak a kor előrehaladtával. Mint mondta, nem vett észre olyan változást, ami az életkorából fakadt volna. Az azonban biztos, hogy a felesége márciusi halála óta másról szólnak a költeményei. Ezeknek már munkacímet is adott: Gyászfeldolgozás. Lehet, hogy ez lesz a következő kötetének a címe is, de lehet, hogy csak egy versciklusé.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

– A tragédia után egy darabig egyáltalán nem tudtam írni. Most már elkezdtem, de csak a feleségem halálával foglalkozom és az odavezető úttal. Ez azonban nem elhatározás kérdése volt, hanem úgy alakult, hogy semmi mással nem tudtam foglalkozni. Hosszú, súlyos betegsége nagyon nagy trauma volt szegénynek neki is, meg nekem is. Az egyedüllét azonban nem hirtelen szakadt rám. Tulajdonképpen két éve egyedül élek. Amíg tudtam, ápoltam a feleségemet, de aztán kórházba került, én pedig mindennap meglátogattam. Nehéz szavakba önteni, mit éltem át, amikor meghalt, és panaszkodni sem szeretek. Elfoglalom magam a munkával – fogalmaz Fecske Csaba.

A gyerekek és unokák

Persze azért van vigasza: a gyermekei és az unokái. A fia és a lánya szívesen segít neki mindenben, sőt a húga is.

– Néha úgy kell visszautasítanom a segítséget, mert amit tudok, azt szeretem egyedül elvégezni. A gyerekek és az unokák a puszta jelenlétükkel is segítenek. Nincs szükség arra, hogy biztató szavakat mondjanak, ha látom őket, az már vigasz, az már kiemel a gyászból. Fecske Csaba most is, mint egész életében, sokat olvas, bár a látása gyengül. Régebben ott volt szinte minden kiállításmegnyitón és irodalmi rendezvényen, ma már nem tud mindegyikre elmenni. A születésnapi köszöntővel kapcsolatban is azt mondta, nagyon jól esik neki, hiszen van annyira hiú, hogy ez fontos legyen a számára, de azért fárasztó egy ilyen rendezvény. A barátaira azért szán időt. Egy a lakásához közeli sörözőben találkozgatnak naponta.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

– Úgy szoktam mondani, hogy az öreg kandúrok összejönnek. Beszélgetünk, söröz­getünk. Ha valaki nem jön két napig, akkor már idegesek ­vagyunk, hogy hol lehet – meséli. És 70 év ide vagy oda, rengeteg terve van még Fecske Csabának, bár megjegyzi, ilyen idős korban már ne tervezzen túl sokat az ember! Többek ­között szeretné azokat a verseit kiadatni, amelyeket jónak tart, de kötetben még nem jelentek meg. – Mert célok nélkül nem lehet élni – mondja végül.

Hegyi Erika


Évtizedek munkája

Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod megyei Szögligeten. Évekig volt az Észak-Magyarország jegyzetírója, szerkesztette az Új Észak gyermekrovatát. Szerkesztője volt az Új Holnap irodalmi folyóiratnak, vezetője az Új Holnap Stúdiónak, mely fiatal pályakezdő irodalmárokkal foglalkozott. Számos vers- és mesekönyve látott napvilágot. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Széchenyi István Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának.

Születésnapi ünnepségén beszédet mondott: Papp Ferenc, kulturális főreferens, dr. Cs. Varga István irodalomtörténész, Oláh András író, költő. Serfőző Simon író, költő köszöntőszavait Papp Ferenc olvasta föl. Közreműködtek az Irodalmi Fonó előadói és a Mintha zenekar.