Helyi közélet

2016.12.04. 22:34

Hétfőn lesz a Rotary Mikulás-futás Miskolcon

Miskolc - December 5-én hétfőn immár hatodik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Rotary Mikulás-fu­tást (Városház tér–Széchenyi utca–Kazinczy utca–Hősök tere–Déryné utca–Széchenyi utca–Városház tér: 1,9 km), amelynek az idén a ZIP’s Brewhouse étterem a kiemelt támogatója.

Miskolc - December 5-én hétfőn immár hatodik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Rotary Mikulás-fu­tást (Városház tér–Széchenyi utca–Kazinczy utca–Hősök tere–Déryné utca–Széchenyi utca–Városház tér: 1,9 km), amelynek az idén a ZIP’s Brewhouse étterem a kiemelt támogatója.

A „Rotary Karácsony” azonban már pénteken megkezdődött, hiszen az értelmi fogyatékosoknak rendeztek karácsonyi ünnepséget.

– A hagyománnyá vált rendezvényre idén több mint 1500 miskolci középiskolást várunk, hogy körbefussa Miskolc belvárosát. Örömmel mondom, hogy sikk lett elindulni a versenyen – erről beszélt a hétfői rendezvény hangulatfelelőse, Hollósy András. Megtudtuk azt is, hogy a délután 1 órakor kezdődő esemény számos meglepetést tartogat. A bemelegítést például Freund Nóra, az IBFF International 2016-os Miss Figure 1. helyezettje tartja. Ugyanakkor a támogatók jóvoltából komoly ajándékokkal készülnek a szervezők a résztvevő középiskolák, illetve a diákok számára, így érdemes lesz figyelni az úgynevezett Mikulás-tallérokra.

Nem titok: 100000, 60000, 40000 és 20000 forint értékű Decathlon vásárlási utalványok kerülnek majd az iskolákhoz, de okostelefon, Sportika sportruházati termékek, Mayo Chix pólók, és egyéb tárgynyeremények is gazdára találnak majd.

– A Mikulás-futás kiemelt célja azon túl, hogy az egészségtudatos életmódra és a mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet, hogy fókuszba hozza a Rotary International középiskolásokat érintő programját, a Nemzetközi Diákcsere Programot – hangsúlyozta Hollósy András.

A szervezők nevében Rácz­kevy Ildikó a Rotary Nemzetközi Diákcsere Program céljairól beszélt. Arról, hogy a világ különböző országaiból érkező fiatalok megismerjék egymást, más országok, földrészek életét, nyelvét és kultúráját. Kiderült, hogy a kiválasztott és gondosan felkészített 15–17 éves, középiskolai tanulmányaikat még be nem fejezett fiatalok utazhatnak a Rotary Nemzetközi Diákcserében résztvevő országokba egy tanévre, illetve kisebb számban 1-2-3 hónapra.

Fontos ifjúsági program még az európai, illetve néhány azon kívüli Rotary Club nyári kéthetes tábora (Camp), amelyre kölcsönösségi alapon hívják és küldik egymás diákjait. Kasperkovics János elnök azt emelte ki, hogy a Rotary Miskolc számára az egyik legfontosabb éves rendezvény a Mikulásfutás. De ezzel nincs vége, hiszen december 20-án karácsonyi ételosztást tartanak rotarysok az Újgyőri főtéren.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában