Betegek és esetek. Emberi roncsok és ráadásképpen még egy „tragika”

Akt.:
Az alkohol nem válogat: fiatalok és idősek, férfiak és nők, jól szituáltak és kevésbé tehetősek egyaránt „áldozatául esnek” - illusztráció
Az alkohol nem válogat: fiatalok és idősek, férfiak és nők, jól szituáltak és kevésbé tehetősek egyaránt „áldozatául esnek” - illusztráció - © Fotó: Getty Images
Miskolc – Kiválasztjuk a szombat estét. Mi zajlik ilyenkor a megyei kórház sürgősségi osztályán? Az Észak-Magyarország újságírója ott töltötte az éjszakát, a látottakról, tapasztaltakról olvashatnak riportunkban.

Hátulról közelítjük meg a Csillagpont épületének sürgősségi betegellátó osztályát. Az intézetvezető főorvos, dr. Ökrös Ilona mutatja a sorompót: az egyik „erős ember” törte ki nemrég. Egy alkoholos beteg.

Bemutatkozunk egymásnak a fogadópult túloldalán dolgozókkal. Felpillantok az órára, fél nyolc múlt. Takács Sándorné Mari adminisztrátor tegnap is éjszakás volt, előveszi az összesítő füzetet. Akkor 13 beteg érkezett, közöttük 5 részeg. Ma 11-nél tartunk, 5 ittas, illetve egy vegyes, azaz ivott és gyógyszerezett.

Átsétálunk a parkon a főorvosnővel a detoxikálóba. Oda viszik a megvizsgált alkoholos betegeket is, amennyiben nem találják úgy, hogy az ittasság elfed valamilyen egyéb bajt. Elcsodálkozom az impozáns színes szökőkúton, este nem jártam még errefelé. Míg megérkezünk a főút menti, különálló épületbe, a főorvosnő magyaráz.

Zárva tartva

– Korábban önmagában működött egy „sima” detoxikáló, azaz alkoholelvonó, a kórház melletti utcában, a Blaskovicson. Aztán mintegy tíz éve átszervezték a Semmelweisbe, a pszichiátriához rendelve, majd négy-öt éve jött egy rendszerszintű változás azzal, hogy lefektették: az alkoholmérgezettek sürgős ellátást igényelnek, ugyanakkor a háttérintézményük továbbra is a pszichiátria. A sürgősségi ellátáshoz sorolással magam is egyetértek. Egyrészt mert gyakran kevert az alkoholmérgezés (droggal vagy gyógyszerrel). Másrészt lehet mögötte sérülés (elesett, nyakba rúgták, leesett a kocsmalépcsőn). A múlt héten például egy kijózanított betegen azt vették észre a kollégáim, hogy el van zsibbadva a jobb karja. Mielőtt elengedtük volna, megcétéztük (CT), s kiderült, hogy a négyestől a hetesig nyaki csigolyatörése volt: még aznap megoperálták. Harmadrészt az alkoholmérgezés tudatzavarral jár, de tudatzavar lehet mástól is. Ha valaki megivott reggel két pohár pálinkát, attól még lehet, hogy délután agyvérzése támad… Szakmailag tehát jó, hogy hozzánk kerülnek, problémánk azokkal van, akik rendszeresen alkoholizálnak. A kemény visszajárókkal. Egyik este behozzák, másnapra rendbe tesszük, délben már hozzák is vissza… – panaszolja.

Külön kubatúra

Megérkezünk a sárga épülethez.

– A legnagyobb gond az volt, hogy a sürgősségi ellátáson belül külön kubatúrát teremtsünk, hogy emberi ellátásban részesüljenek az alkoholos betegek, erre a volt fül-orr-gégészeti szakrendelő részleg bizonyult alkalmasnak. Zárva tartjuk, mert a zavart tudatú betegeknél fennáll a szökés veszélye. Tényleg betegeknek tekintjük őket, s formailag is: kórlapjuk, észlelőlapjuk van, mindenki mellett képzett szakápoló. Az elsődleges gyógyszert nálunk az osztályon megkapják, de ha a detoxikálóban is agresszívak, további gyógyszerezést kell alkalmazni. Itt általában külön helyiségben vannak a nők és a férfiak, ritka kivételtől eltekintve. De például két hete, szerdán huszonnégy betegünk volt (máig nem tudjuk, mi lehetett az oka), a kollégáim már beszóltak a mentőknek, hogy többet nem tudunk fogadni – mondja.

Mérkőzés után

Megérkezünk.

– Jó estét kívánok! (Kinyitja nekünk az ajtót, hogy megnézzük, mit csinálnak a „férfijaink”.) – köszön a főorvosnő a biztonsági őrnek.

A belső folyosó ajtaján is nyílik a lakat. Odabenn két szakápoló sürgölődik.

– Hová vitték az új betegünket? Az ötösbe?

Az ötös kórterem négy ágya foglalt, az egyiken lekötött (rögzített) karú ember.

– Most verekedtünk meg vele – számol be az egyik ápoló. – Hiába mondtuk el neki tízszer is, hogy nem lehet, haza akart menni, rugdosta az ajtót, ordibált, nekünk jött, ketten sem bírtunk vele. Meghallotta az őr, segítségünkre sietett, de hárman is nehezen fékeztük meg. Kapott még egy kis gyógyszert, de azt sem volt könnyű beadni.

Az említett férfi most hallgat. Az „új fiú” is csöndben – és vizelettől bűzlő nadrágban.

– Így nem maradhat, mindjárt lehúzom róla, s átpelenkázom – mondja az egyik ápoló teljes természetességgel.

Mi addig átmegyünk a női kórterembe. A főorvosnő előre elnézést kér a bent szunyókálóktól, hogy fel fogja gyújtani a villanyt. A lámpafényre azonban így is mindhárman megriadnak. Bántja a szemüket a fényesség. Egyikük fel is kiált: „Jaj, de megijedtem!”

Kék fóliával terített ágyakon fekszenek, lepedővel letakarva. Kiélt, elgyötört arcok. A főorvosnő nyugtató hangon tudakolja, nem fáznak-e.

– Pihenjenek csak! – mondja, leoltja a villanyt, s csupán résnyire hagyja nyitva az ajtót. Hamarosan az egyik nő kibotorkál a mosdóba. (Nemrég alakították ki, csempés, tiszta, a wc-csésze mellett még kapaszkodóról is gondoskodtak.) Csupasz lábbal a hideg kövön. Kiderül, nem is volt lábbelije.

Póló, nadrág, bugyingó

A főorvosnő bevezet egy raktárba, az egyik szekrényben használt, de tiszta ruhák. A máltaiaktól szoktak kapni, de a dolgozók is hoznak be ezt-azt. A polcokon feliratok: póló, nadrág, „bugyingó”… Egy pár női cipő is árválkodik benne, ha szerencséje van az iménti nőnek, mint Hamupipőkének, illik a lábára. Megtudom, a szennyes ruhaneműt zacskóba teszik, de nem dobják ki, mert hiába kap mindenki tisztát, van, aki ragaszkodik a sajátjához. Amúgy a fogadóhelyen minden náluk lévő tárgyat leltárba vesznek, távozáskor ott is kapják vissza. A fülbevalóktól a koszos ruhaneműk zsebéből előhalászott utolsó öngyújtóig.

Az ápolók szusszannak egy kicsit, váltunk pár szót. Czimer Roland (38) 15 éve dolgozik a Semmelweis Kórház pszichiátriáján, Juhász Attila (26) 7 éve. Amikor a detoxikálás még oda tartozott, akkor ez is a munkájuk része volt. Amióta áthozták ide, itt másodállásban csinálják…

– Itt jobban működik, teljesen elkülönítve a többi betegtől, itt csak rájuk figyelhetünk. Van, aki hetente kétszer is megfordul nálunk, rendszeresen, aztán többnyire végleg eltűnnek. Aligha azért, mert kigyógyultak – mondja Roland. Kettejük közül ő a megtermettebb, mégis ő az, aki komoly sérülést is szerzett már: egy részeg úgy megrúgta a kézfejét, hogy eltört, műteni kellett.

– Azóta otthonról úgy enged el a párom, hogy hozzáteszi: „Vigyázz magadra!”

– Engem is féltenek, három gyermekem vár odahaza – teszi hozzá Attila.

„Ezt vállaltuk”

Nem ritka, hogy egy-egy beteggel meg kell küzdeniük. Főleg, akik azok a „kevertek”, akik az ital mellett „herbáloznak” is. Mondják, nehéz a bódultakkal, mert hiába mondanak nekik bármit, látszik, hogy nem jut el a tudatukig.

Roland megosztja: épp a legutóbbi műszakban fordult elő, hogy valaki úgy köszönt el: „Maga milyen jó lelkű ember!”, de általánosabb a feljelentéssel való fenyegetés, no meg a trágár szidalmazás.

Rolandot kérdem, nem undorodik-e a részeg emberektől.

– Ezt is vállaltuk, amikor ápolónak mentünk.

– Én úgy vagyok velük, hogy megtévedt emberkék – toldja meg Attila.

Új delikvenst tolnak be. A többiekhez képest jól szituált. Ő is „kevert”. Csöndesen elmeséli: családi okok miatt bevett két levél fájdalomcsillapítót, s megivott a nap folyamán két liter sört is. A család hívta ki a mentőt.

A főorvosnő felém fordulva halkan megjegyzi:

– Nagyon remélem, egyet elérünk azzal, hogy itt van: többet nem fog ilyet csinálni.

Egyre több a nő

Visszatérünk a Csillagpont épületébe. Bekukkantunk oda, ahol gyomrot szokás mosni.

– Nem egy jó látvány, de ezzel jár – szabódik dr. Ökrös Ilona. – A gyógyszereseknek a bevételtől számított egy-két órán belül van értelme. A „csak” részegeknél nem alkalmazunk gyomormosást.

A fogadópultnál beszélgetünk. Megtudom, általában olyan dél-kettő körül kezdenek jönni az első részegek, zömük az esti óráktól tizenegy-éjfélig. Utána már csak olyanokat hoznak be, akiket megtalálnak közterületeken elheverve. A nehezebb napok a péntek-szombat-vasárnap. A szociális juttatások fizetésekor egyértelműen megnő a részeg betegek száma. Általában véve nem lettek többen, az arányuk azonban változott: egyre több a nő, ráadásul ők a „keményebbek”.

Felhozom: furcsállom, hogy amikor megérkeztünk, a részeg, behugyozott ember mellett kellett ülnie egy beteg néninek, nem győzte elfordítani a fejét. Jól van ez így?

Előnyt élveznek

– Néha arra gondolok, nem baj, ha látják őket. Egy ilyen részeget mindenképpen előre kell venni. Alapszabály ugyanis, hogy nemcsak az életveszélyes betegeket kell kiemelni, hanem azokat is, akik zavarják a többi beteg ellátását. Bármilyen furcsa, a részeg beteget előbb el kell látni, mint a lázas, hányósat.

Közben egyre-másra érkeznek a mentők. Hoznak nem is egy, láthatóan részeget, ám minthogy nyilvánvalóan sérültek is, vérző sebekkel, először a traumatológiára viszik őket.

– Őket is mi kapjuk majd meg – jegyzik meg a dolgozók.

Kihűlve lelték

Benézünk a fektetőkbe is, ahol most öt ágy foglalt. Az egyikben aprócska öregasszony, folyamatosan nyög és jajgat. A kórlapról kiderül: 91 éves, 31 Celsius-fokra kihűlve találtak rá otthonában, mérhetetlen vérnyomással. Őt most melegítik, aztán átszállítják a Semmelweis diósgyőri telephelyére. A mellette lévő ágyon is egy kiszáradt, elhanyagolt öregember… Sajnos sok az ilyen betegünk – jegyzi meg dr. Ökrös Ilona.

Tűsarkúban, egy ponton

Vissza a központi pulthoz, ahová egy feltűnően öltözött, „hatvanpluszos” hölgy érkezik, húszcentis tűsarkakon. Fonott ridiküljéből előveszi a papírjait, majd kecses mozdulattal rábök a dereka fölött egy pontra: ott fáj.

– Három napja epét is hánytam. Most jövök Pestről, a vasútállomásról egyenesen ide. Mehettem volna a háziorvosi ügyeletre is, de gondoltam, maguknak van cétéjük, meg ultrahangjuk, jobban meg tudnak vizsgálni.

A triázsoló (osztályozó) nővér kérdésére, mennyire erős a fájdalom, azt válaszolja:

– Hogy is mondjam, a nagyon erőteljes, görcsös fájdalomtól egy leheletnyivel enyhébb.

Hogy milyen gyógyszereket szed, nem tudja felsorolni, csak hogy vagy 6–8-félét. „De nem szedem ám be mindet!” – teszi hozzá.

Az ő kartonja az „enyhe” esetek tartójába kerül. Nem küldik el, de várakoznia kell. (Én is kivárom, így tanúja vagyok annak, hogy tolószéken tolatja be magát a vizsgálóba – s persze majd tűsarkakon távozik.)

Megtudom, egy minapi összesítés szerint a sürgősségin ellátott eseteknek mindössze 22,4 százaléka a valódi sürgősségi eset. Vagyis csak minden negyedik… És ebben a részegek is benne vannak!

– Szalóczi Katalin –

Jegyzőkönyv

Forgalmi adatok

Az SBO esetei a riport készítésének napján

  • Reggel 7-től este 7-ig összesen 51 beteg, ebből 11 alkoholos.
  • Este 7-től reggel 7-ig 24 beteg, ebből 5 alkoholos.
  • Összesen: 75 beteg, ebből 16 alkoholos.

A kijózanítás ára

„A kijózanítás (egyébként nem teljes!) költsége 7200 forint. Kötelességünk, hogy minden alkoholbetegnek odaadjuk a csekket, amit vagy befizet vagy nem. Később elég nehéz kitalálni, hogy mikor fizeti be, abban a hónapban, vagy esetleg csak majd a következőben. Ez gondot jelent az elszámolásban, mert ha befizeti, akkor mi nem számolhatjuk el az OEP felé, mert a kórház kétszer kapná meg az összeget. Könnyítené az elszámolást, ha megszabnák, hogy két héten belül fizessék be a betegek. Időtől függetlenül, mindössze tízből hárman-négyen adják postára a 7200 forintot. Viszont a visszajárók, az igazi, kemény alkoholisták, akikkel a legtöbb baj van, sohasem. Ráadásul az OEP egy beteg után egy hónapban csak egy kijózanítás (nem teljes!) költségét téríti!” – tudtuk meg.


"Egyik este behozzák, másnapra rendbe tesszük, délben már hozzák is vissza"…

Posted by Borsod Online on 2015. szeptember 26.