Betáncolták magukat a miskolciak a zsűri szívébe

Ezüstéremmel tértek haza a Látványtánc Eb-ről
Ezüstéremmel tértek haza a Látványtánc Eb-ről - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – Sikeresek a Balázs Győző Református Gimnázium táncosai, akik a Látványtánc Eb-n különdíjat is kaptak.

A színházi táncos szakon tanuló fiatalok a tánctermi táncok pár nélkül kategóriában a 15 és 19 év közötti, kilenc lányból és egy fiúból álló csapatának cha-cha-cha produkciója a második helyet szerezte meg. Ráadásul a nemzetközi zsűri egy különdíjat is odaítélt nekik. Ez azért számít rendkívüli elismerésnek, mert az aznap bemutatott 150 produkció közül csak nyolc részesülhetett ilyen elismerésben.

A koreográfus

Az előadást Marschalkó Edit, a Balázs Győző Református Gimnázium művészeti igazgatóhelyettese koreografálta, aki már hatéves kora óta táncol. Kezdetben balettozott és – mivel sporttagozatos általános iskolába járt – versenyszerűen sportolt. A hermanos középiskolai évek alatt tartott egy kis pihenőt, de nem sokáig bírta tánc nélkül. Egyik barátnője javaslatára 1987-ben ellátogatott az egyetemi táncklubba és ott ismerkedett meg a különböző társastáncokkal. Érettségi után egyértelmű volt számára, tanár szeretne lenni, hogy továbbvihesse szülei örökségét, akik szintén pedagógusok voltak, de azt is tudta, a táncot sem szeretné kiirtani az életéből. Végül a Táncművészeti Főiskolára jelentkezett, tánctanár szakra, ahova egyből fel is vették.

– Diploma után visszatértem Miskolcra és rengeteg iskolában tartottam táncórákat. Ennek köszönhetően sok ismerősre tettem szert és ahogy teltek az évek, azon kaptam magam, egykori kis tanítványaim felnőttként arra kérnek, tanítsam be nekik és párjuknak az esküvői nyitótáncukat. Mások pedig már a gyerekeiket hordták hozzám táncolni – mesélte Edit.

Az iskola

2006-ban SPIC Művészeti Líceum néven alakult, 2011-től Balázs Győző Református Líceumként, mostantól pedig Balázs Győző Református Gimnáziumként működik. Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesült az intézmény, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem Gyakorló Gimnáziuma lett. Jelenleg a háromszáz diákból százharminc alsó és felső tagozatos általános iskolás és középiskolás gyermek táncol náluk.

A színházi táncos szak törzs­anyagai közé a klasszikus balett, a néptánc és a kortárs tánc tartozik. Utóbbit egy Budapestről érkező oktató tanítja, ráadásul minden hónapban mesterkurzust tartanak egy – a hazai kortárstánc-élet vezető szaktekintélyei közül meghívott – vendégművész részvételével. A diákoknak minden nap vannak szakmai óráik és hetente kétszer versenyfelkészítő, illetve tehetségfejlesztő óráik. Az iskola diákjai minden évben kétszer önálló előadást is tartanak a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével – akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolnak – a Művészetek Házában. Az érettségizett művészpalánták sem késtek még le semmiről, hiszen nyár végén várják őket grafikus, animációs, fotós és táncos, OKJ-s szakképesítést nyújtó képzéseikre.

– ÉM-nk –