BÉT – Megvették az “esést” a befektetők

Budapest, 2012. május 7., hétfő (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,94 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 17.769,72 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,37 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére – a meghatározó európai börzék például 2,5 százalékos mínuszban nyitottak – a kereskedési nap végére megfordult a kedvezőtlen tendencia. Azaz már pozitív zárás is volt, azaz a befektetők “megvették” az esést.

Hozzátette: a BÉT-en is emelkedtek az árak, igaz még mindig negatív tartományban maradtak. Az Erste üzletkötője szerint most ez is jelentős eredménynek számít.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Csoport elemzője MTI-hez eljuttatott értékelésében azt emelte ki, hogy a hétvégi görög és francia választási eredmények miatti ijedtség nem tartott sokáig az értékpapír-piacokon. A hétfő reggeli mély kezdés után felfelé kapaszkodtak az árfolyamok, és délutánra sikerült a pozitív tartományba kerülnie néhány fontosabb európai indexnek.

A magyar részvénypiac is magára talált délutánra, de a bizonytalanabb hangulat a következő napokban is fennmaradhat – véli az elemző. Ezért ideges kereskedésre számítan a héten a BÉT-en.

A Mol 105 forinttal, 0,61 százalékkal 16.995 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 46 forinttal, 1,23 százalékkal 3.709 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,41 százalékkal 492 forintra erősödött, forgalma 605,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,67 százalékkal 37.450 forintra nőtt, a részvények forgalma 326,2 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 67,4 millió forintos forgalom mellett 125 forinttal, 0,85 százalékkal 14.575 forintra gyengült.

A BUMIX 1.150,83 ponton zárt hétfőn, ez 7,18 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

– MTI –








hirdet�s