BÉT – Csendes kereskedésben kissé emelkedtek az árfolyamok

Budapest, 2012. május 10., csütörtök (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,85 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 17.361,38 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyra Telekom és az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: a héten – közepesen gyenge forgalom mellett – először tudott emelkedni a BUX. A budapesti részvényindex szűk tartományon belül mozgott csütörtökön, és nem tudott reagálni a nemzetközi mozgásokra sem.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője is az iránykereső kereskedésre hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy sem a nemzetközi makroadatok, sem pedig a Magyar Telekom és a Richter első negyedéves jelentése nem mozgatta meg a részvények árfolyamát.

A Mol 150 forinttal, 0,91 százalékkal 16.650 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 32 forinttal, 0,88 százalékkal 3.670 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 465 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 610 forinttal, 1,69 százalékkal 36.715 forintra emelkedett, a részvények forgalma 776,7 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 64,3 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,53 százalékkal 14.125 forintra esett.

A BUMIX 1.128,89 ponton zárt csütörtökön, ez 1,46 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

– MTI –