Beszerzői közösség alakult a tokaji borvidéken

Tokaj – A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elindította a Tokaji Borvidék Beszerzői Közösséget, a hegyközségi tanács tulajdonában lévő nonprofit kft. működteti a borvidék összes szőlőtermesztője és borkészítője számára elérhető közösségi beszerzési rendszert – közölte a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa alelnöke az MTI-vel.

Kalocsai László tájékoztatása szerint a közösségi beszerzési rendszer a hegyközségi tagok mindennapi munkájához elengedhetetlen.

A beszerzői közösség filozófiája, hogy a szőlészek a megrendelt áru mennyiségétől függetlenül egyforma, a jelenlegi piaci áraknál jelentősen kedvezőbb árú termékekhez jussanak – fejtette ki.

Hozzátette: februártól már lehetőség nyílik arra, hogy a borvidék által használt borospalackok nagy részét ilyen módon szerezzék be, az év során pedig más termékekhez is – növényvédő szerek, csomagolóanyagok, dugók, kapszulák – hasonló feltételekkel juthatnak a gazdák.

A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának számítása szerint a programnak köszönhetően mintegy fél milliárd forintnyi megtakarítás érhető el.

Kalocsai László elmondta azt is, hogy a Magyarországon egyedülállónak számító összefogáshoz infrastrukturális hátteret ad a Bodrogkisfaludra tervezett, kormányzati támogatással létrehozandó Tokaji Borvidék Beszerzői Közösségi Logisztikai Központ.

– MTI –








hirdet�s