Besokallt a Herman tantestülete – “A mindennapok lehetetlenülnek el az oktatásban”

Besokallt a Herman tantestülete – “A mindennapok lehetetlenülnek el az oktatásban”
© Forrás: RTL Klub
Miskolc – Kaotikus állapotok, bizonytalanság, a gyerekekkel kísérleteznek, egyebek mellett ezekről panaszkodik Herman Ottó Gimnázium tantestülete. Nyílt levelet írtak, először még novemberben a tankerületnek, majd most az oktatási államtitkárságra is elküldték. A jelenlegi oktatáspolitikát kifogásolják, szerintük nincs elég pénz, a központosított rendszer nehézkes, és nem a gyerekek érdekét szolgálja.

A nyílt levelet szerkesztőségünkhöz is eljuttatta a gimnázium tantestülete, melyet teljes hosszában közöltünk. Az RTL Klub megkereste a gimnáziumot, a Híradónak a közalkalmazotti tanács vezetője, Pilz Olivér nyilatkozott az oktatásban uralkodó kaotikus állapotokról.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője támogatásáról biztosította a Herman tantestületét, és elmondta: “A mindennapok lehetetlenülnek el az oktatásban ma már, olyan szintű nyomás, olyan szintű átszervezés, és olyan szintű hozzá nem értés mutatkozik most már évek óta.”

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének megyei képviselői december 10-én demonstrációt is tartottak a Klik Miskolci Tankerületének épülete előtt, ahol ismertették a 22 pontos követelésüket. A demonstrációról portálunk is beszámolt.

A videó forrása: RTL Klub


A Klik nem fizetett, a lektornál meg kikapcsolták a villanyt

Miskolc – Nagy a baj, ez derül ki a tanárok panaszaiból és egy gimnázium pedagógusai nyílt leveléből. tovább »

A panaszláda tele, de válasz nem érkezett

Miskolc – Folytatódnak a tiltakozó akciók a kormány oktatáspolitikája ellen. tovább »

Nem tetszett a kutyás hasonlat a tanároknak

Miskolc – A pedagógusok ne lázadozzanak, mondta a miniszter. Az ügyvivő levélben válaszolt. tovább »

„Mindennap rettegve megyünk be az iskolába”

Miskolc – A pedagógusok szerint a jelenlegi rendszer megfojtja a mindennapi munkát. tovább »

Tiltakoztak a pedagógusok Miskolcon

Miskolc – Teljes pályás letámadás érte az oktatási rendszert, hangoztatta a regionális ügyvivő a miskolci demonstráción. tovább »