2012.02.11 18:09; Frissítve: 2012.02.11 18:09


Berlinale – Angelina Jolie vitát kavaró filmje a fesztiválon

Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) – Rendezőként vendégeskedik a Berlinalén Angelina Jolie, akinek filmje, egy boszniai háborús dráma ugyan nagy vitát kavart, a filmben játszó színészek azonban állítják, hogy az amerikai színésznő pontos képet festett a háború szörnyűségeiről.

Jolie a volt Jugoszláviából verbuválta színészeit, köztük a két főszereplőt Goran Kostic színészt és Zana Marjanovic színésznőt.

A válogatás idején a színészek még nem tudták, ki rendezi a filmet. A film berlini sajtótájékoztatóján felelevenítették háborús emlékeiket, Marjanovic például arról beszélt, 8 éves volt, amikor kitört a háború, majd családjával New Yorkba ment. Később mégis úgy döntött, visszamegy Szarajevóba, hogy ott legyen színésznő. “Sokan nem értették” – jegyezte meg. A színészek egyetértettek abban, hogy az alkotás különös hangsúlyt fektet a nők és a gyerekek elleni erőszak kérdésére, ami azért is fontos, hogy a történtek ne vesszenek feledésbe. Az 1992 és 1995 közötti háborúban mintegy 50 ezer boszniai nőt erőszakoltak meg az ENSZ becslései szerint.

A szintén szarajevói Goran Kostic szerb katonát alakít a filmben. Nem volt számára könnyű jelenet a filmben, nagyon sokat beleadott a szerepbe – mondta.

A film által vert politikai viharokat – az alkotást például nem mutatják be a boszniai Szerb Köztársaságban – csendesítette egy további szereplő, Rade Serbedzija. Kiemelte, nem dokumentumfilmről, hanem egy fiktív történet, két eltérő származású fiatal kapcsolatának művészi ábrázolásáról van szó, így nem érdemes politikai vonatkozásokat számon kérni a stábon.

A Lejlát alakító Vanessa Glodjo szerint Jolie-nak sikerült nagyon pontosan bemutatnia azt, amit többek közt ő is átélt a háborúban. “A forgatókönyv minden lapját nagyon fájdalmas volt olvasni” – mondta. Az amerikai színésznőt kiváló rendezőnek tartja, Jolie sokat segített a színészeknek, jól vezette őket. Glodjo úgy fogalmazott, hálás Jolie-nak, mert szavakat és lehetőséget adott neki, hogy kifejezze, amit érzett a háború alatt.

“A Balkánon mindannyian a történelem rabszolgái vagyunk. Nem tudunk tovább lépni, ezért büszke vagyok, hogy szerepelhettem ebben a filmben” – jelentette ki Boris Ler. Örül, hogy a film vitát váltott ki. “Jó, hogy Angelinában megvolt a vágy arra, hogy ilyen filmet készítsen”. Mint mondta, eleinte nem hitte el, hogy nem egy “közülük való” írta a szkriptet.

A rendező és Marjanovic szerint tudatosan marad sok döntés a nézőkre a filmmel, így a két főszereplő közötti viszonnyal kapcsolatban. “Nem akartuk megmondani, mit gondoljanak róluk… A háború nemcsak a körülményeket és az emberek életét változtatja meg, hanem az embereket is” – hangzott el.

Angelina Jolie régóta elkötelezett a humanitárius ügyek mellett, s nagyon örült, hogy ilyen munkára nyílt lehetősége. Az erőszak ábrázolásáról szólva úgy fogalmazott, azért mutatott be ennyi szörnyűséget, mert ez valójában is így volt. Hozzátette, igyekezett határvonalat húzni. “Nincsenek halott kisbabák, se vér. A nézők csak gondolják, hogy látták”.

Számára eddigi pályája legkedvesebb munkája lett ez a mű, úgy gondolja, nehéz lesz visszatérnie a könnyedebb filmekhez. Színészként az utóbbi két évben nem vállalt munkát, minden erről a filmről szólt. A szereplők nagyon sokat adtak magukból, sokat tanult tőlük – mondta.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Német-francia ellentét a közös euróövezeti államkötvény ügyében
Berlin, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Németország továbbra is elutasítja, az új párizsi vezetés viszont [...] tovább »
NATO-csúcs – 2013 közepére az afgán erőknek engedik át a vezető szerepet
Washington, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A jövő év közepére a NATO az afgán erőknek engedi át az [...] tovább »
Férfi is döntőbe jutott egy női modellversenyen
London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Mintegy kétszáz nőt utasítva maga mögé egy férfi is bejutott egy brit [...] tovább »
Elbocsátanák a románul nem beszélő közalkalmazottakat Romániában
Bukarest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Elbocsátanák állásukból azokat a közalkalmazottakat Romániában, akik [...] tovább »
Tizenegy ember vesztette életét egy albániai buszbalesetben
Tirana, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Tizenegy személy vesztette életét hétfőn egy buszbalesetben Himara albán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés