Bérért nem adunk létszámot

Szeptember 26-án szinte a „szakszervezet nyelvén” beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az országgyűlésben bérfelzárkóztatási programját ismertetve, a közszolgálat 2006. évre vonatkozó keresetnövekedéséről.

Hogyan értékelték ezt az érintettek? – kérdeztük Timkó Józseftől, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei titkárától.

Az érintettek és képviselőik megnyugvással vették a miniszterelnök bérfelzárkóztatási programjában bejelentett közszolgálatra 2006. évre vonatkozó, a gazdasági növekedéssel megegyező (3,5-4 %) reálkereset növekedést – mondta –. A bértárgyalásokban az MKKSZ feltétlenül el szeretné érni, hogy választásokat megelőző 4 évenkénti gesztus helyett közép, vagy hosszú távu megállapodás rögzítse a közszolgálatiak előmeneteli rendszerét, ezt a reálbér növekedés mértéke tükrözze, ez épüljön be a bértáblák fő elemeibe (illetményalap, szorzók), ne pedig különféle technikákkal jusson (adókedvezmény, stb. ) el a munkavállalóig, (mert ennek akkor nincsennek garanciális elemei,) a munkáltatók számára címzetten csak e célra fordíthatóan érkezzen a forrás, valamint azt, hogy a közigazgatás közép és alsó szintjén az MKKSZ bérért létszámot nem ad.

Az MKKSZ rendkívüli módon örül, és támogatja, hogy rendőrök bérlemaradását és felelősségteljes munkáját a miniszterelnöki program 2006. évre az előző mérték háromszorosával kívánja elismerni. Ugyancsak támogatja az MKKSZ a katasztrófa- és a polgári védelemben dolgozók hasonló mértékű elismerését.

– Balogh József –








hirdet�s