Béremelésért tüntettek a miskolci közlekedési dolgozók

Akt.:
Béremelésért tüntettek a miskolci közlekedési dolgozók
Béremelésért tüntettek a miskolci közlekedési dolgozók - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Transzparensekkel vonultak a Városháza elé a demonstrálók. Petíciójukat eljuttatták a polgármesternek.

Béremelés helyett csak ígéreteket kaptak február óta a miskolci közösségi közlekedési dolgozók, a Miskolci Holding Zrt. tagvállalataival együtt összesen mintegy 3 ezer munkavállaló. A béremelésért, a 3 éve elmaradt prémiumokért és a cégvezetés időhúzó taktikája ellen tüntetést szerveztek szerdára a miskolci közösségi közlekedési dolgozók. Mint közleményükben írták: a Miskolc Holding Zrt.-nél működő négy szakszervezet megelégelte az időhúzást, amellyel egyre nyilvánvalóbban az a tulajdonos célja, hogy ne kelljen januárig visszamenőleg egyetlen százaléknyi pluszt sem kifizetni. A tüntetéshez a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet is csatlakozott, viszont a MIHŐ és a MIVÍZ szakszervezetei úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt rajta.

Idén biztosan nem

– A szakszervezetek év elején 3,5– 4 százalék közötti emelést kértek, de végül elfogadtuk a Miskolc Holding Zrt. vezetősége 3 százalékos ajánlatát, amely januártól visszamenőleg jár a dolgozóknak. Erre azonban hiába vártunk, a cég, likviditására hivatkozva, az utolsó pillanatban rendere kihátrált a megállapodásra kitűzött időpontok elől. Egy tegnapi egyeztetés során a holding vezetése egyenesen kijelentette, hogy az idén biztosan nem tudja kifizetni a 2015-re vonatkozó béremelést. S minthogy nemcsak a béremeléssel, hanem a prémiumokkal is tartozik dolgozóinak – e címen 2012 óta egyetlen fillért sem fizettek – elegünk lett a hitegetésből és a várakozásból, ezért szerveztük e demonstrációt, abban bízva, hogy hátha az önkormányzat vezetői komolyan veszik a követeléseinket – mondta el lapunknak Berta József a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Kérdésünkre – mi lesz, ha ez sem segít – úgy fogalmazott: “A bíróságot nemigen fogják érdekelni a likviditási gondok.” Hozzátette: az is előfordulhat, hogy sztrájkbizottságot állítanak fel.

Mint megtudtuk, az MVK-nál 850 ember átlag 3 százalékos béremelése nettó 3,6 millió (bruttó 6 millió) forintot jelentene. A béremelést differenciáltan kapnák a dolgozók, személyre szabottan meg is állapították, hogy ki mennyit, de a vezetőség nem engedte azt a tudtukra hozni. Az egyik szervező, Szűcs István, az MTDSZ elnökségi tagja az Észak-Magyarországnak elmondta: vannak villamosvezetők, akik minimálbérért dolgoznak, de még a 700 forintos órabérük felett januártól járó 3 forintokat is utólag kapták meg, a szakszervezet közbenjárására.

Átadták a petíciót

Egy MVK-s dolgozó hölgy a nevét nem adta, de a fizetési szalagját felháborodottan mutatta meg nekünk, s kérte, tegyük is közzé: 25 éve dolgozik a cégnél, 36 éves munkaviszonya van, de a havi nettója jelenleg 137 ezer forint.

peticio

A szakszervezeti vezetők dr. Kriza Ákos polgármesternek címzett petíciójukat, amelyben elsők között a bérfejlesztés és prémiumok kifizetését követelik, a Városházára vitték, ahol azt dr. Alaxai Zoltán kabinetvezető vette át.

Szalóczi Katalin


MSZP: Bujkálnak a gyáva miskolci városvezetők

Miskolc – Ha problémákkal szembesülnek, azonnal bujkálni kezdenek a gyáva miskolci városvezetők. A miskolci közösségi közlekedési dolgozók szerdai tüntetésén újra bebizonyosodott, hogy Kriza Ákos polgármester, illetve Kiss Gábor, Kiss János és Pfliegler Péter alpolgármesterek képtelenek felvállalni saját politikájuk kudarcát. Miért?

Jobbik: A miskolci városvezetés ne szórakozzon háromezer családdal

Miskolc – A Jobbik támogatja a Miskolc Holding dolgozóinak szerdai tüntetését, miután a munkavállalók januártól egy forintot sem kaptak a beígért 3 százalékos béremelésből, jelentette ki Jakab Péter, a párt frakcióvezetője szerda délelőtti sajtótájékoztatóján.








hirdetés