Beregszászi polgármester: a képviselőtestületi üléseken nem lesznek himnuszok

Beregszász  (MTI) – Gajdos István, Beregszász polgármestere cáfolta azt a kárpátaljai ukrán médiában megjelent hírt, amely szerint a beregszászi városi tanács (közgyűlés) csütörtökön egyhangúlag megszavazta, hogy a jövőben az ukrán mellett a magyar himnusszal kezdődnek a testületi ülések.

Az MTI érdeklődésére Gajdos elmondta: a himnusszal kapcsolatos szavazás valóban szerepelt a városi tanács csütörtöki ülésének napirendjén, ám rövid vita után a képviselők úgy döntöttek, hogy a kérdés által keltett feszültség fokozódásának megelőzése érdekében a jövőben sem az ukrán, sem a magyar himnuszt nem játsszák a testületi üléseken.
    Azt is közölte, hogy az ügy súlyára való tekintettel a beregszászi képviselőtestület ülésén részt vett Ivan Baloga, a kárpátaljai megyei tanács elnöke is. Korábban egyébként ő kezdeményezte az önkormányzati szerveknek küldött körlevélben, hogy a képviselőtestületi ülések ünnepélyesebbé tétele érdekében le kell játszani a himnuszt – tette hozzá Gajdos.
    A nagyobb közigazgatási egység, a beregszászi járási tanács ugyanakkor korábban úgy döntött, hogy a jövőben a képviselőtestületi ülések az ukrán himnusz mellett a magyar himnusz lejátszásával kezdődnek. A döntést az ügyészség megóvta.

Címkék: ,







hirdet�s