Benzintolvaj-rekorder – 10 éve képtelenek elfogni

London, 2012. május 10., csütörtök (MTI) – Feltehetően benzintolvaj-világrekorder az a brit férfi, aki már bő 10 éve hajt el töltőállomásokról fizetség nélkül.

Az illető rovásán több mint 110 lopás van. Nagy valószínűséggel 2002 óta egyáltalán nem vett benzint, csakis lopott. 6200 font (2,2 millió forint) van a számláján, angliai és walesi kutakat károsított meg. Immár a rendőrségnek is nagyon a begyében van, a testület közzétette a tettesről készült benzinkúti felvételeket és a lakosság nyomravezetői segítségét kéri.
A férfi váltogatja a kocsikat, amelyekre csakis hamis rendszámtáblát rak, ha tankolni indul. A kutak személyzetének éberségét azzal altatja el, hogy tankolás után elindul a bolt felé, mintha fizetni akarna, ám egyszercsak visszafordul eljátszva, hogy valamit autójában felejtett, majd elhajt.

“Számos módon próbáltuk kideríteni a tettes kilétét tíz év alatt, de igen ravasz” – idézte Neil Withchurch rendőrfelügyelőt a The Daily Telegraph című lap.

A férfi mindig kalapot vesz lopáshoz, négyfélét használ, gyakran hord szemüveget, a felvételek alapján ötvenes éveiben járhat.

– MTI –