Bene: A rendőr is ember – MTV

A rendőrök is emberek, külön személyiségek, így nem kizárt, hogy valamelyikük egy demonstráción az őt ért szóbeli támadások miatt elveszíti önkontrollját. Ilyenkor azonban társainak vagy parancsnokának a feladata, hogy szükség szerint még akár a sorfalból is kivonja – mondta el Bene László országos rendőrfőkapitány a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában. A főkapitány kifejtette azt is, hogy az elmúlt hónapokban pszichológusok foglalkoztak az állománnyal és próbálták őket felkészíteni.

A főkapitány hangsúlyozta, hogy a rendőrség továbbra is békés ünneplésre készül. Azonban ha szükséges, határozottan fellépnek a rendbontókkal szemben – mondta. Új taktikai elemeket is gyakoroltattak az egyenruhásokkal, Bene László megfogalmazása szerint egy teljesen új rendőrséggel találkoznak majd március 15-én az emberek.

Bene László a műsorban elmondta azt is, hogy az elmúlt hónapok eseményei után továbbra is túljelentkezés van a rendőrséghez.








hirdet�s