Benczés Miklós visszatér Diósgyőrbe

Akt.:
Benczés Miklós és Árki Gábor
Benczés Miklós és Árki Gábor - © Fotó: Szabó Krisztián/dvtk.eu
Miskolc – A Diósgyőri Labdarúgó Akadémia igazgatójaként tér vissza a DVTK-hoz Benczés Miklós. A szakember 2016. február elsején áll munkába.

– Nagyon örülünk annak, hogy Benczés Miklós elfogadta a felkérést – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. – Egy diósgyőri érzelmű szakemberről beszélhetünk, aki az élete nagy részét a DVTK-nál töltötte el és olyan szakmai és emberi kvalitásai vannak, amivel a klub fejlődését elő tudja segíteni. A Puskás Akadémiánál eltöltött három éve alatt, rálátása volt arra, hogyan épül fel egy komoly utánpótlás bázis, így az ez irányú tapasztalataira is számítunk. Az akadémia napi működtetése, a működéssel kapcsolatos sportszakmai adminisztráció és a megfelelő stratégia felállítása lesz most az elsődleges feladata. A diósgyőri utánpótláson kívül a hazai és nemzetközi partnerklubokkal való kapcsolattartás, ezen belül többek között az egri és a salgótarjáni utánpótlás felügyelete is hozzá tartozik majd. Sütő Szilárddal fognak szorosan együtt dolgozni a jövőben, mind a ketten azonos elveket valló, felkészült, fiatal szakemberek. Jó kezekben lesz náluk a diósgyőri utánpótlás.

benczes_miklos_edzokozpont

– Örültem Árki Gábor megkeresésének, akivel már korábban is egyeztettünk – mondta el Benczés Miklós. – Nagyon örülök annak, hogy újra itthon dolgozhatok. Voltak megkereséseim a másodosztályból, de én mindenképpen Miskolcon szerettem volna dolgozni, így nagyon hamar meg tudtunk állapodni. Úgy gondolom senkinek nem kell bizonygatnom, hogy ez a klub mennyit jelent nekem. Nem mondom, hogy nem fog hiányozni a kispad, de most egy más munkakört kell betöltenem, szeretnék maximálisan megfelelni az elvárásoknak és teljes erőmmel erre fókuszálni. A szervezés, ellenőrzés, az értékelés és az adminisztráció tartozik majd hozzám, azaz magának az akadémiának a működtetése. Az lesz a legfőbb feladatom, hogy a fiatalok és az edző kollégák az edzés feltételeihez mindent megkapjanak. Sütő Szilárd a szakmai munkáért lesz a felelős én pedig azért, hogy minden gördülékenyen működjön és a fejlődés töretlen legyen.


Névjegy: Benczés Miklós

  • Születési idő: 1969. július 27.
  • Születési hely: Salgótarján
  • Beosztás: igazgató, Diósgyőri Labdarúgó Akadémia
  • Végzettség: testnevelő tanári diploma, UEFA Pro-licence
  • Vezetőedzőként a DVTK kispadján: 58
  • Vezetőedzőként az NB I.-ben: 88
  • Vezetőedzőként az NB II.-ben: 73

Sikerei

  • NB II.-es bajnok (2010/2011 – DVTK, 2012/2013 – PAFC)

Pályafutás játékosként

  • 1976-1978 SBTC utánpótlás
  • 1978-1984 DVTK utánpótlás
  • 1991-1994 Nyíregyházi Főiskola

Pályafutás edzőként

  • 1994-2001 DVTK, MISI (utánpótlás)
  • 2001/2002 másodedző, DVTK (NB I/B)
  • 2002/2003 Arnót vezetőedző (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
  • 2003/2004 DVTK (utánpótlás)
  • 2004/2005 vezetőedző, Hejőcsaba (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
  • 2005/2006 ősz vezetőedző, Hejőcsaba (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
  • 2005/2006 DVTK (utánpótlás)
  • 2006/2007 másodedző, DVTK 30
  • 2007/2008 másodedző, DVTK 30
  • 2008/2009 másodedző, DVTK 28
  • 2008/2009 megbízott vezetőedző, DVTK (NB I.) 2
  • 2009/2010 másodedző, DVTK (NB I.) 26
  • 2009/2010 vezetőedző, DVTK (NB I.) 4
  • 2010/2011 vezetőedző, DVTK (NB II.) 30
  • 2011/2012 vezetőedző, DVTK (NB I.) 22
  • 2012/2013 vezetőedző, PAFC (NB II.) 30
  • 2013/2014 vezetőedző, PAFC (NB I.) 30
  • 2014/2015 vezetőedző, PAFC (NB I.) 30
  • 2015/2016 ősz vezetőedző, Mezőkövesd (NB II.) 13
  • 2016-tól: igazgató, Diósgyőri Labdarúgó Akadémia

Forrás: dvtk.eu



Sporthírek