Bencések: missziós tevékenység Miskolcon

Akt.:
Bencések: missziós tevékenység Miskolcon
Miskolc – Hátrányos helyzetű fiatalok képzését vállalták magukra a bencések: középiskolát működtetnek.

Hamarosan költözik a miskolci Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola, a Gábor Áron Művészeti Szakközépiskola egyik korábbi épületét kapják bérbe, azt, ahol jelenleg a művészeti képzés folyik. Arról, hogy a bencések bérbe vehetik az épületet, a legutóbbi ülésén döntött a miskolci közgyűlés.

– A bencés gimnázium két éve vette fel védőszentje, azaz Szent Benedek nevét – mondta lapunknak az igazgató, Juhász-Nagyné Takács Mária. Székhelyük egyébként Pannonhalmán van, fenntartójuk a Magyar Bencés Kongregáció.

Az igazgatónő hangsúlyozta, egyfajta missziós tevékenységet vállaltak fel a bencések Miskolcon: hátrányos helyzetű tanulókat karolnak fel programjukkal.

– Iskolai célra nem alkalmas az épület, ahol jelenleg működünk – fogalmazott. Mint mondta, több ingatlant is megnézett a környéken a kongregáció, keresték a megfelelő helyet. A Gábor Áron iskola épületét már ismerték, hiszen a tornatermét korábban is bérelték. Azért döntöttek mellette, mert a közelben van a vasgyári plébánia és a vasgyári templom is, s bár van iskolalelkészük, az istentiszteleteket a közelben tudnák tartani.

Szeretetteljesen

Kérdezzük a missziós tevékenységről. A céljuk az, tudjuk meg, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek társadalomba való beilleszkedését segítsék. Vállalták, hogy kompenzálják a hátrányaikat, felzárkóztatják őket, szeretnék tehetségpontként is regisztrálni az iskolát. Diákjaik a Vasgyár, Tetemvár, a Szondi-telep, Lyukó, Ruzsinszőlő és a Számozott utcák környékéről érkeznek, olyan családokból, ahol sokszor a bérletre is alig van pénz.

– Nem veszünk fel mindenkit – mondja Juhász-Nagyné Takács Mária. – Igyekszünk olyan gyerekeket idehozni, akik nyitottak arra, amit képviselünk. A fegyelmi helyzet nem rosszabb, mint egy átlagos iskolában.

Az igazgatónő hangsúlyozza, megpróbálnak szeretetteljesen fordulni a gyerekekhez, de ez nem jelenti azt, hogy nem követelnek. Sokszor a családoktól kell átvállalniuk bizonyos funkciókat: szerepeket, normákat kell tudatosítani.

Az iskolában egyébként három szakmacsoport közül választhatnak a gyerekek, kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció, ügyvitel, valamint informatika.

– Mindemellett szeretnénk megtartani a táncos és díszítő festő képzést is az ezekben rejlő nevelési lehetőség miatt – hangsúlyozza. Ezek a képzések ugyanis sokat segítenek, hogy szocializálják a hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekeket: az együttműködés, a viselkedéskultúra is a nevelésük része. Mivel a városban nincs szociális szolgáltatásokra szakközépiskolai képzés, így ezt a területet is szívesen vállalják összhangban a bencés célokkal. Képeznek szociális munkást, ápolót, gondozót.

Hejőkeresztúri program

A módszerekról is érdeklődünk, kiderül, a hejőkeresztúri komplex instrukciós programot alkalmazzák (lsd. keretes írásunkat – a szerk.), a program eddig általános iskolában létezett: próbálják az ő körülményeikre alkalmazni. Összhangba szeretnék hozni a felzárkóztatást és a tehetséggondozást, az érettségit adó képzést és szakiskolát úgy, hogy az átjárhatóságot is meg tudják teremteni. Rengeteget pályáznak, többek közt a Miskolci Egyetemmel közösen.

Kérdezzük, vannak-e már eredményeik. Az igazgatónő mondja, az tény, hogy van lemorzsolódás, magas a hiányzási átlag, hiányzik a szülői együttműködés, a bekerülő gyerekeknek nincs pozitív családi példájuk, de a néhány év alatt több tanuló már bekerült a felsőoktatásba, és szakmai képzésre jelentkezők is szép számmal maradnak náluk.

ÉM-HM

 A hejőkeresztúri módszer lényege

A módszertani programot az USA-ban, a Stanford Egyetemen Rachel Lotan nevű, félig magyar származású professzor fejlesztette ki, hogy az angolul alig tudó bevándorlók gyermekei amerikai társaikkal teljes értékű oktatásban részesüljenek. A program arra épül, hogy minden ötödik órában szorosan, csoportban együttműködjenek az egymástól erősen eltérő gyerekek. A feladatok gyakorlatorientáltak és differenciáltak, s így a tanulásban elmaradó gyermek is kap olyan feladatot, amelyben megszólalhat és az osztály nyilvánossága előtt sikerélményt szerezhet. A programot Magyarországon Hejőkeresztúron alkalmazták. Olyannyira sikeres, hogy 2011 szeptemberétől a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetében is oktatják. 

Nem házasodik a Bartók a Zrínyivel

Miskolc – Terv maradt a művészeti középiskola, viszont nem tudni, mit akar majd az új fenntartó.

Elbocsátás: még nem tudni, pontosan mennyi

Miskolc – A városvezetés igyekszik minden állását elvesztő pedagógusnak munkát biztosítani.