Bemutatták a Virgin Galactic legújabb repülőjét

Richard Branson brit milliárdos hétfőn bemutatta azt a repülőgépet, amelyik “anyahajóként” az űr határára viszi fel Virgin Galactic nevű cégének turistaűrhajóját. Az idén januárban bemutatott űrhajót, a SpaceShipTwo-t a Branson anyja után Eve-nek keresztelt futurisztikus repülőgépről indítják majd az űrbe.

A kéttörzsű, teljes egészében szénszálas anyagokból készült WhiteKnightTwo-t (FehérLovagKettő) a Mojave sivatagban mutatták be meghívott vendégek és a média képviselői előtt. A 43 méteres szárnytávolságú, és több mint 15 ezer méter magasra felemelkedni képes géppel a várakozások szerint még az idén megteszik az első próbarepüléseket, és valamikor 2009-ben tartják az első repülést úgy, hogy a SpaceShipTwo-t is hozzá csatolják.

A Virgin Galactic reményei szerint 2010-ben viszik fel az első űrturistát 110 kilométeres magasságba. A cég elmondása szerint már több mint kétszázan jelentkeztek az útra, amiért fejenként 200 ezer dollárt (35,3 millió forint) kell fizetni.








hirdet�s