Bemutatták a magyar-horvát EB pályázat prezentációját

Hat nappal a végső döntés meghozatala előtt, szerdán Budapesten bemutatták a 2012-es Labdarúgó EB megrendezéséről szóló magyar-horvát közös pályázat prezentációját.

A teljes prezentációt jövő kedden mutatja be a szervezőbizottság a walesi Cardiff-ban, majd szerdán szavaznak a UEFA illetékesei a rendező országról. A magyar-horvát pályázaton kívül Olaszország, illetve Lengyelország és Ukrajna van még versenyben.

A szerdán nyilvánosságra került részletek alapján a prezentáció elsősorban Magyarország és Horvátország megismertetésén alapul, de nagy szerepet kap a megújuló Puskás Ferenc Stadion is, amelynek terveit Cardiff-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyesen mutat be.

A szerdai budapesti eseményen a kormányfő videóüzenetében elmondta, a magyarok és a horvátok is mindent megtettek a siker érdekében, és méltón büszkék már most az eddigi teljesítményükre.

Lamperth Mónika Önkormányzati és Területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén úgy döntött, 2007-ben nem 200, hanem 400 millió forinttal támogatja a labdarúgó utánpótlás-nevelést.