Bemutatkoztak a pincészetek

Bemutatkoztak a pincészetek
Pénteken reggel az időjárás alakulása abszolúte nem adott okot a derűlátásra, jóformán egész nap esett az eső, ez megkérdőjelezte a három nap sikerét.

Azonban a szombat délelőtti főzőversenyre már felszakadoztak a felhők, a délután már kedvezett a szabadtéri eseményeknek. Az alaphangulatot a Kárpátaljáról érkezett népi együttesek alapozták meg, fergeteges táncaikat követően a színpad előtt produkálták magukat, bevonva a kíváncsi turistákat is. A hegyaljai szüret tradícióját – többek mellett – a települések felvonulása képezte, feldíszített szekereken, kocsikon imitálták a betakarítás és szőlőfeldolgozás munkafogásait.

Elkészítik a polgármesterekét

A vígasság természetesen a tokaji nedű népszerűsítésére hegyeződött ki, ennek jegyében kóstoltatták termékeiket a történelmi borvidék pincészetei. Lebonyolították a Tokaj-hegyaljai Polgármesterek Borának szőlő-összeadási ceremóniáját a Főtéren, majd a pátria amatőr együttesei kaptak főszerepet.

Vasárnap borbuszokon, borhajókon kirándulhattak a fesztiválon résztvevők, az esti, református templomban tartandó segélykoncert bevétele az erdélyi árvízkárosultakat segíti. A háromnapos eseményt utcabál zárja.

  • Felvonultak a Tokaj-hegyaljaiak
  •  

    SFL








    hirdet�s