Bélyeg után képeslapot adnak ki Charles Simonyiról

Szinte teljesen elfogytak az egyházasfalui önkormányzat által kiadott, Charles Simonyi képével díszített bélyegek. A sikeren felbuzdulva az űrturista szülőfaluja most Simonyi kézjegyével ellátott képeslapot jelentet meg, amelyre az interneten lehet licitálni.

Egyházasfalu idén májusban adott ki 1500 darab bélyeget melyen a falu szülöttének, az ötödik űrturistának képe van. A postai forgalomban nem kapható bélyegek azóta szinte teljesen elfogytak. Az ötven forint névértékű bélyegért ötszáz forintot kértek, a befolyt összeget pedig az űrturista édesapjának, Simonyi Károlynak nevét viselő helyi általános iskola alapítványa kapta.

– A következő tervünk az, hogy kétszáz példányban megjelentetünk egy képeslapot, amelyet Charles Simonyi lát el kézjegyével – mondta a Független Hírügynökségnek Eső János Egyházasfalu polgármestere. A képeslapokra interneten lehet majd licitálni, az induló ár pedig ötezer forint lesz. Az árverést még az idén elindítjuk, a bevételt pedig szintén az iskolánk kapja meg – tette hozzá a polgármester.








hirdetés




hirdet�s