Belépőket nyerhet a Hobbitra!

Akt.:
Belépőket nyerhet a Hobbitra!
Mozikban a trilógia befejező része, persze hogy párosával sorsoljuk rá a belépőket.

Kevés olyan film van manapság a világon, melyet kevésbé kell bemutatni akár egy laikus számára is, mint a Gyűrűk Ura vagy a Hobbit világát. Ismerőstől, baráttól, munkatárstól, de akár egy bemutató trailer alapján, melyet a tévéből látott, de tudjuk, mit jelentenek. Történetünk, mint a korábbi Gyűrűk ura részek is, onnan veszik fel ismét a fonalat, ahol elvesztettük azt, pontosítva egy szép nagy sárkány próbálja meg elpusztítani a megmaradt kisfalut. Nagyon nehéz bármit mondani anélkül, hogy fontos részleteket ne áruljak el, így hogy mi fog történni a sárkánnyal megtudjuk decemberben. Mint tudjuk a gonosz erők Dol Guldur-nál újra erőre kapnak, korábbi részben láthattuk, ahogy Gandalf elég nagy csávába kerül Sauron-nal szemben. Most megkapjuk a teljes csata kiteljesedését, és ha minden a forgatókönyv szerint zajlik, akkor a végén sikerül legyőzni Sauron-t és hosszú időre feledésbe merül a gonosz. Csak addig, amíg egy ifjú hobbit, meg nem találja a Hatalom Gyűrűjét, de ez már egy másik történet.

Gajda Andrea – tekla23@…
Nagy-Bíró Éva – enagyb@…
Pálmai Erika – palmaier@…
Nagy Péter László – npl75@…
Varga Anita – antamanta1984@…








hirdet�s