“Beleesett” a tábla a Hámori tóba

Akt.:
“Beleesett” a tábla a Hámori tóba
Miskolc – Május elseje szervesen kapcsolódik a turizmushoz, éppen ezért városunk összes turizmussal kapcsolatos helyszínére ellátogattam, hogy tapasztalatokat gyűjtsek. – írja Olvasónk, Kanyog Miklós.

“Késő délután érkeztem Lillafüredre és ott, egy furcsa csattogó zajra lettem figyelmes. Távol parkoltam le, mégis közelinek tűnt a csattogás, amit sikerült is gyorsan megtalálnom.” – számolt be lillafüredi tapasztalatairól Olvasónk, Kanyog Miklós.

“A Lillafüred és a Garadnára vezető utak kereszteződésében, a Hámori tó sarkán a fémből készült aknafedők csattogtak a rajta áthaladó forgalom miatt. Sajnos kivitelezési hiba történt, mert az aknafedők csak párhónapig bírták a terhelést és ezért terelő táblát kellett rájuk helyezni. Mivel a kijavításuk nem történt meg, ezért jobban szétnéztem a helyszínen.”

Balesetveszélyes helyzet

“A helyszíni szemlém alapján, sajnos egy újabb barbár tettet kellett megállapítanom, mert a terelőtáblát valaki, vagy valakik a Hámori tóba dobták. Ilyenkor merül fel bennem az a kérdés, hogy még is mi motiválja azt, vagy azokat az embereket, akik ilyen barbár cselekedettet hajtanak végre? Vajon miért nem gondolnak arra, hogy a tettükkel, balesetveszélyes helyzetet teremtenek?”

Olvasónk észrevételét és fotóit továbbítottuk a Magyar Közút Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának.

(BOON)