Beleejtette a macska a gyémántgyűrűt a wc-be

Beleejtette a macska a gyémántgyűrűt a wc-be
Elcsente és eltűntette gazdája 40 ezer dollár értékű eljegyzési gyűrűjét egy macska Memphisben. – közölte szombaton a CBS. Az amerikai tévécsatorna beszámolója szerint Jinxi, a cica játszani kezdett a gyűrűvel, majd bevonult vele a fürdőszobába, aztán egy jól irányzott mancsmozdulattal a wc-be ejtette.

A macska megpróbálta a méregdrága játékszerét kihalászni, és eközben véletlenül lehúzta a wc-t, amelyben eltűnt a körteformájú gyémántgyűrű. Diane Buckale, a gazda azt mesélte, hogy azonnal hívott egy vízvezeték szerelőt, majd imádkozott, hogy előkerüljön a gyűrű. A szerelő először egy kis kamerát vezetett be a csőbe, egészen a ház aljáig. De nem találta a gyűrűt, ezért kibontotta a házon belül a vezetékrendszert, aztán felásta az udvar ház előtti részét, és itt is bontottak a csöveket.

Végül vizet öntött a csőrendszerbe, amelynek egyik, bontott részén megjelent a gyűrű. Diane Buckale azt mondta, hogy a szerelő alaposságának hála került elő a gyűrű, amely akár örökre eltűnhetett volna, ha bekerül a csatornarendszerbe. Azt nem árulta el, hogy mennyit fizetett az alapos szerelőnek, de valószínűleg jóval kevesebbet, mint amennyit gyűrű érzelmileg és piacilag ér.

– Független Hírügynökség –

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s