Bekő Balázs: megerősítve – de vajon meddig?

Akt.:
Bekő Balázs
Bekő Balázs - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Úgy tudjuk, még két meccs biztosan jut a vezetőedzőnek, a többi kiderül utána.

Újabb vereséget szenvedett el a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata: a miskolciakat a hét végén egy másik piros-fehér fellegvár, a Debreceni VSC győzte le (0-2) hazai környezetben. A vereség mellett az is fájó volt a drukkerek számára, hogy csapatuk ezen fiaskónak (valamint a Békéscsaba sikerének) köszönhetően a tabella utolsó, 12. helyére került. A szombati összecsapást nagyon kevés néző tekintette meg a helyszínen, és többük a lefújás előtt kevéssel (illetve a végén) hangot is adott elégedetlenségének. A szurkolók egy része Árki Gábor sportigazgató távozását követelte, éltették Sivic Tomislav korábbi edzőt, illetve a klub két ikonját, Vitelki Zoltánt és Veréb Györgyöt. Aztán miközben Bekő Balázs vezetőedző a mérkőzést közvetítő televíziós csatornának nyilatkozott, a szimpatizánsok egy csoportja azt kiabálta, hogy „Mondjál le!”.

Légből kapottak

Az egyik portálon már az a „tuti” információ is megjelent, hogy Bekő Balázst a Videotonból bajnokot faragó spanyol szakvezető, Joan Antonio Carrillo követheti, de felmerült lehetséges utódként a DVTK egykori spanyol középpályása, Fernando Fernandez (aki 2015 májusában lett tréner a Centro de Deportes El Palónál), sőt Pintér Attila nevét is rebesgetik. Lapunk szeretett volna beszélni Árki Gábor sportigazgatóval hétfőn, próbálkozásunk azonban nem volt sikeres, viszont a klub egy közleményt tett közzé, amelyben ezt írták: „Az elmúlt napokban számtalan találgatás látott napvilágot a DVTK szakmai stábjával, illetve az abban bekövetkező esetleges változásokkal kapcsolatban, sőt egyes hírforrások konkrét nevekkel is előálltak. Ezek a légből kapott álhírek minden alapot nélkülöznek, a szakmai stáb a hosszú távú szerződéssel rendelkező Bekő Balázs vezetésével folyamatosan azon dolgozik, hogy megtalálja a gyenge szezonkezdés, ezen belül is elsősorban jó néhány kulcsjátékosunk elfogadhatatlan szereplésének az okát és orvosolni tudja azt. Az átigazolási időszak végéig tovább folytatódik a csapat megerősítése is, rövidesen új játékosok állnak Bekő Balázs rendelkezésére”.


Ön szerint mi lesz a Paks - DVTK mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

Az Újpest után lehetne

Az Észak-Magyarország úgy tudja, sokat számíthat, hogy Bekő Balázs (és csapata) milyen eredményt ér el a következő fordulóban Pakson, illetve utána az Újpest ellen. Amennyiben ezek nem lesznek pozitívak, akkor lehet terítéken a váltás. Szeptember 5–6-án nem lesz forduló az NB I-ben – hiszen ekkor játszik a válogatott –, így leghamarabb augusztus 31-én válthat a klubvezetés, a fővárosi lila-fehérek elleni csata után, ebben az esetben ugyanis két hete lenne az ismerkedésre az új vezetőedzőnek, hogy felkészítse az együttest a szeptember 12-i találkozóra.

ÉM-MI


A DVTK eddigi bajnoki mérkőzései




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter