“Békemenetet” tartott a szlovák-magyar közeledésért egy felvidéki magyar civil aktivista

Pozsony, 2012. május 29., kedd (MTI) – “Fárasztó volt, de megérte” – ezekkel a szavakkal értékelte az MTI-nek Bósza János kedden azt az általa szervezett – péntektől hétfőig tartó – “békemenetet”, amelyet a felvidéki civil aktivista a “szlovák-magyar közeledésért, egyenjogúságért és önrendelkezési jogért” szervezett.

Az autonómiatörekvéseiről ismert felvidéki polgári aktivista saját honlapján, valamint az egyik közösségi oldalon a pünkösdi hétvégére hirdette meg Révkomáromból Pozsonyig tartó “békemenetét”. A menet – amelynek végül Bósza János csak másodmagával, a magyarországi Révész Ferenccel vágott neki – május 25-én néhány perccel reggel hat óra után a révkomáromi Klapka térről indult. Bósza János a menet során egy kétnyelvű, a hátizsákjára tűzött “Első békemenet a szlovák-magyar közeledésért, egyenjogúságért és önrendelkezési jogért” feliratú zászlóval hirdette kezdeményezése célját.

A mintegy száz kilométeres távot – több megállót beiktatva – négy nap alatt tették meg a menet résztvevői. Úti céljukhoz – a pozsonyi elnöki palota előtt álló Béke szökőkúthoz – hétfő kora este érkeztek meg. Itt a közben hétfősre duzzadt csoport a zászlón hirdetettek jegyében gyújtott gyertyát.

Bósza János a menet kapcsán az MTI-nek azt nyilatkozta: az út során és Pozsonyban sem érte őket semmiféle atrocitás. “Az út fárasztó volt, de megérte” – állapította meg a polgári aktivista. Rámutatott: ha megviselte is az út, úgy véli, sikerült elérni, hogy a szlovák-magyar megbékélés mellett a szlovákiai magyarság jogazonosságának és önrendelkezésének fontosságára is ráirányítsa a figyelmet.

“A békemenet, ha kevesen vettek is rajta részt, teljesítette küldetését” – tette hozzá Bósza János.

– MTI –








hirdet�s