2012.02.8 17:30; Frissítve: 2012.02.8 17:35


Behajtás csak friss engedéllyel!

Behajtás csak friss engedéllyel! Behajtás csak friss engedéllyel!
Miskolc – Tavaly december végén lejárt a 2011-es esztendőre kiadott, a megyeszékhely védett övezetére vonatkozó behajtási engedélyek, amelyeket már meg kellett volna újítani. Az autósok több mint egy hónap türelmi időt kaptak, hogy beszerezzék az ez évre szóló engedélyüket, mondta el Dobos Tímea, a városháza szóvivője.

Szerdán délelőtt fél tizenegy és délután öt óra között azonban elérkezett az igazság pillanata, a polgármesteri hivatal közterület-felügyeleti és rendészeti osztályának felügyelői a védett övezet határainál ellenőrizték az autósokat, rendelkeznek-e az idei évre kiadott behajtási engedélyekkel?

Pontos adatok csak csütörtökön állnak majd rendelkezésünkre, de az már most látszik, hogy sok autós hány fittyet a szabályokra. Számos járművezető kapott például sárga csekket, mert a tiltó tábla ellenére nap közben is behajtott a Széchenyi negyedbe a Régiposta út irányából, holott ezt az útszakaszt még a behajtási engedéllyel rendelkezők is csak reggel hat és délelőtt tíz óra között használhatják, árufeltöltés céljára. A közterület-felügyelők ezen kívül a Városház térre, a Déryné, a Kazinczy és a Széchenyi utcákba behajtó autósokat is ellenőrizték, akik közül szintén sokan akadtak fenn a rostán.

ÉM-SZP

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabalesetet jelentettek az első [...] tovább »
A cím kötelezi a hernádszentandrásiakat…
Hernádszentandrás - A 464 lelkes Hernádszentandrás május 23-án, szerdán immár hatodik alkalommal csatlakozik a [...] tovább »
Kedden kiderül, ki Az év színésze
Miskolc - Megvan Az év színésze választás idei nyertese, pénteken összeszámoltuk a szerkesztőségünkbe [...] tovább »
Zsúfoltságra kell számítani pénteken a fővárost érintő vonatokon
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Zsúfoltságra kell számítaniuk pénteken a vonattal utazóknak a [...] tovább »
Piros jelzésnél ütköztek Miskolcon
Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolcon az Uitz utcán hétfőn délután. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés