Befőttesüvegbe zárt gesztelyi finomságok

Szabó-Orosz Mónika (balról) és Baráth Enikő címkézték és díszítették az üvegeket.
Szabó-Orosz Mónika (balról) és Baráth Enikő címkézték és díszítették az üvegeket. - © Fotó: Ádám János
Gesztely – Nagy munkában voltak a gesztelyi polgármesteri hivatalban keddi látogatásunkkor: befőttesüvegeket címkéztek.

A település is készül ugyanis a megyei közfoglalkoztatási kiállításra és vásárra, amelyet immár ötödik alkalommal rendeznek meg pénteken és szombaton a megyeszékhelyen.

Finomságok

– Minden évben részt veszünk a kiállításon – mondta lapunknak Simon István, Gesztely polgármestere. – Három és fél hektáron zajlik a mezőgazdasági növénytermesztés.

– Az újharangodi fóliasátrakban paprikát, paradicsomot, szabadföldön pedig babot, borsót, burgonyát, uborkát, hagymát, sütőtököt és patisszont, cukkinit termeltünk – sorolta a polgármester. Ezek egy része került most üvegekbe, és viszik a hétvégén a kiállításra.

Nézegettük az üvegeket, volt bennük zöldbab, uborka, lecsó. Nagyon ínycsiklandozónak tűnt mindahány.

Megtudtuk, az idén olajtököt is ültettek a településen, ennek a betakarítása hamarosan elkezdődik. A korábbi években telepített gyümölcsfák (van köztük meggy, cseresznye, alma és körtefa, úgy 250 darab) is lassan termőre fordulnak.

ÉM-HM