„Beérett, amiről álmodtam”

A farönkház
A farönkház - © Fotó: ÉM
Varbó – Üveges Géza polgármesterrel a szerkesztőségünkben megrendezett polgármester-találkozón beszélgettünk.

– A tópart és infrastruktúrájának további fejlesztése tartozik a varbói önkormányzat legfőbb céljai közé a következő években – tudtuk meg Üveges Géza polgármestertől. Varbó első embere 1990-től vesz részt tevőlegesen a falu vezetésében, hiszen 1990-től képviselő, 1994-től alpolgármester, 2006-tól pedig ő a település polgármestere.

Nagyon akartam, hogy ez a kis falu felvirágozzék, hittem is benne.” Üveges Géza

– Nagyon akartam, hogy ez a kis falu felvirágozzék, hittem is benne – mondta portálunknak. Hozzáfűzte, Varbó adottságai kimondottan jók, hiszen 15 kilométerre van Miskolctól, közel van Kazincbarcikához és Sajószentpéterhez is. – Emiatt rengeteg ember látogat ki hozzánk. A munkanélküliség minimális, sok a beköltöző fiatal és ott a tavunk, amely emeli a település imázsát.

Varbó sokáig volt társközség a szomszédos Parasznyával, így szinte a nulláról kellett kezdeniük mindent a leválás után. Utakat, középületeket, faluházat, csapadékvíz-elvezető rendszert építettek. A pályázatok terén is sikeres a település, több mint 1 milliárd forint forrást nyertek az elmúlt években. Varbón szinte minden közterület, középület megújult. Felújították az óvodát, az orvosi rendelőt és a faluházat is, jövőre a falumúzeumot, és egy-két járdát, utat szeretnének rendbe tenni.

Fotó: ÉM Fotó: ÉM ©

A tó környékén üdülőövezet alakult ki, így a turizmus fejlesztését látják kitörési pontnak. Sikerült egy ifjúsági szálláshelyet építeniük, egy farönkházat, amely 5. éve vonzza a turistákat.

– Szerencsére már jól ismernek bennünket – jegyezte meg Üveges Géza. – Több cég is szinte hazajár hozzánk, itt tartják kihelyezett programjaikat, de iskolák, családok is nagy számmal látogatnak hozzánk a tópartra. Tartalommal is megtöltjük a nálunk eltöltött időt, hiszen a túrázási lehetőség mellett segway- és kerékpárkölcsönző, kalandpark várja a vendégeinket. Horgásztatni is tudunk, ez utóbbira most nyertük el újra, 15 évre a jogot.

– Nagy újdonságunk egy fafűtéses, parajdi sóval töltött dézsafürdő, ahol akár hó­esésben is lehet fürdeni. Van saját konyhánk, kemencénk, falupincénk, faluborunk és pálinkánk, melyet helyi termékekből állítottuk elő – sorolta Üveges Géza.

– Beérett, amiről álmodtam – jegyezte meg a polgármester. Persze, van még mit csinálni, csinosítani a településen – mondta, és utalt is az elképzelésekre: például TOP-os pályázatból turisztikai központ, a helyi óvoda energetikai fejlesztése.

– ÉM –