Beemelték helyükre a Pösténypuszta és Pető közti Ipoly-híd áthidaló-elemeit

Beemelték helyükre a Pösténypuszta és Pető között épülő Ipoly-híd áthidaló-elemeit csütörtökön. A határfolyót átívelő 75 méter hosszú, kétpályás hídnak a nyár elején kell elkészülnie, átadása után több mint negyven kilométert spórolhatnak útjaikon a folyó két partján élők.

Miután a Szécsényhez tartozó Pösténypusztán elkészültek a határfolyó hídpillérei és a két hídfője, csütörtökön beemelték a vasbetonhíd acélszerkezeti áthidaló elemeit. Ezek rögzítése után kezdődhet az útburkolat, továbbá a járdák és ezek tartórészeinek kialakítása, valamint a hídra vezető utak építése. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel a Független Hírügynökségnek elmondta: a beruházást 82%-ban az Európai Területi Együttműködési Program finanszírozza. A munkaterületet 2010 májusában adták át a PORR Építőipari Kft. és az MCE Kft. alkotta konzorciumnak, a kivitelezési munkák miatt azonban csak szeptemberben kezdődött el a híd alapozása. A pösténypusztai Ipoly-hídnak a szerződés szerint idén júniusban kell elkészülnie a hozzá vezető magyar-, illetve szlovák oldali utakkal együtt.

Loppert Dániel a Független Hírügynökség kérdésére elmondta továbbá, hogy a Ráróspuszta-Rárós között épülő másik Ipoly-hídnál is tartani tudják a határidőt, azaz 2010. júniusát, s a további két Ipolyhíd, az Ipolydamásd-Helemba, illetve a Vámosmikola-Ipolypásztó köztinek az építését 2012. negyedik negyedévében kezdik. Ennek a tendereztetésére jó egy év múlva kerülhet sor.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s