Bedarálták a Debrecent a Jegesmedvék

Akt.:
DVTK Jegesmedvék vs. Debreceni HK
DVTK Jegesmedvék vs. Debreceni HK - © Fotó: Ádám János
A szomszédvárak csatájából a DVTK Jegesmedvék csapata került ki győztesen, miután kemény küzdelemben végül bedarálták a Debrecent.

A mérkőzés első két percében a Debrecen meglepte a hazai csapatot, hiszen nagy lendülettel kezdtek és többször is próbára tették Adorjánt, aki állta a sarat. Ezt követően alaposan belekezdtek a Jegesmedvék, beszorították a vendégeket, és Borodinnak több nagy védést is be kellett mutatnia. A 7. percben Hajós maradt egyedül a kapu előtt, kapta is a korongot, ám lövésére Borodin valahogy visszaért a másik oldalról és nagy bravúrral védett. A 14. percben megszerezték a vezetést a Jegesmedvék: emberelőnyben Dansereau húzogatott a debreceni harmad közepén, a védők nem támadták, ő pedig egy hirtelen mozdulattal kilőtte a felső sarkot (1-0). A 18. percben emberhátrányban növelte előnyét a hazai csapat: Boorastól nem tudták elvenni a korongot a debreceni védők, az ő első lövését még védte Borodin, ám a kipattanó hozzá került vissza. Másodszorra inkább a passzt választotta, amelyet Miskolczi váltott gólra (2-0). Huszonegy másodperc alatt egyenlített a Debrecen: előbb Dancsfalvi kék vonalas lövése akadt be emberelőnyben, majd Könczeire nem figyeltek a védők a kapu torkában és nem hibázott (2-2). Gyorsan jött azonban a válasz: egy perc múlva Hajós mattolta közelről Borodint (3-2).

Jegesmedve fölény

A második harmad elején nagy fölényt harcoltak ki a Jegesmedvék, és ez a 6. percben érett góllá: a támadóharmad közepéről Somogyi lőtt nagy gólt (4-2). Továbbra is a Macik játszottak fölényben, de az alkalmi debreceni kontrákban mindig benne volt a veszély. A 16. percben emberelőnyben Kaskov kígyózott végig a miskolci játékosok között, és végül Adorján mellett tett a korongot a kapuba (4-3). Egy perccel később Galanisz ugorhatott ki egyedül, de szólóját védte Borodin.

Húsz másodperc – két Jegesmedve gól

A harmadik harmad 6. percében kettős előnybe kerültek a Jegesmedvék, ám ezt nem sikerült kihasználni. A 13. percben emberelőnyös góllal lépett el ismét ellenfelétől a hazai csapat: Tóth közeli lövése felperdült Borodinról, és a kapus mögött lehulló korongot Booras kotorta be (5-3). És ha egy üzlet beindul: húsz másodperccel később Galanisz cselezte ki még a hálóőrt is, majd az üres kapuba lőtt (6-3). Egy perccel a vége előtt még Dansereau találta meg az utat a debreceni kapuba a vas mellől (7-3).



JEGYZŐKÖNYV

DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK

7-3 (3-2, 1-1, 3-0)

Miskolci jégcsarnok, 900 néző. V.: Varjú, Gangel, Kormos, Kis-Király.


DVTK Jegesmedvék: Adorján – Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Popovics, Pavuk, Szilágyi, Láda B., Ritó, Tóth, Laczkó, Dansereau, Leppanen, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Kiss(k). Edző: Mayer Péter.

Debreceni HK: Borodin – Hetényi, Kunaev, György, Csíki, Hári, Könczei, Saluga, Vincze, Wéber, Dancsfalvi, Ustyantsev, Milan, Berta, Izsák, Kovács, Barabás, Vaszjunyin, Kaskov, Vay(k). Edző: Jevgenyij Muhin.


Gól: Dansereau(2), Miskolczi, Hajós, Somogyi, Booras, Galanisz ill., Dancsfalvi, Könczei, Kaskov

Kiállítás: 10 perc illetve 16 perc


Mayer Péter: – Kifejezetten jó mérkőzést játszottunk a Debrecennel. A győzelemhez kellett az a markáns, kemény munka, amit ma beletettünk ebbe a meccsbe. Külön öröm, hogy három emberelőnyös gólt is ütöttünk, azaz a speciális játékunk is rendben volt. Voltak hibáink a meccs alatt, némelyikből gólt is kaptunk, de összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Végül a türelmes, de nagy energiákat mozgató játékunk eredményre vezetett, és fontos győzelmet arattunk.

Jevgenyij Muhin: – A Miskolc erősebb csapat most, mint mi vagyunk, és ez ki is jött ma este. Hátul nagy hibákat vétettünk, és ezeket góllal büntették a Jegesmedvék. A sok kiállítás is megbosszulta magát, mert ezeket is gólra váltották a hazaiak.



Sporthírek