Beállíthatja a csúcsot az Aluinvent-DVTK

Akt.:
Beállíthatja a csúcsot az Aluinvent-DVTK
Miskolc – Pénteken este nemzetközi kupameccset játszik a diósgyőri női kosárlabdacsapat, hazai pályán.

A női kosárlabda Európa Kupa-csoportselejtezők 4. fordulójának utolsó meccsét, a G csoportban ma 18.30-tól a miskolci városi sportcsarnokban játsszák, ahol az Aluinvent-DVTK a cseh Valosun KP Brno gárdáját fogadja. Az összecsapás mindkét fél számára nagy téttel bír, amennyiben a Diósgyőr nyer, akkor biztos továbbjutónak tekinthető, és már a januári egyenes kieséses szakaszra készülhet, míg a cseh csapatnak ez az utolsó szalmaszálak egyikre arra, hogy esetleges győzelemével életben tartsa továbbjutási reményeit. A nemzetközi kupameccs szokatlan, ám a közönség számára vonzó időpontjának magyarázata az, hogy a DVTK-nak sikerült előrehoznia erről a hétvégéről a magyar bajnokiját, hétfőre, amelyet meg is nyert a ZTE ellen, így nem „hidegen” mennek bele a nemzetközi meccsbe, továbbá az, hogy pénteki rendezésében partner volt a Brno is, mivel ezen a hétvégén nekik sem kell odahaza bajnokit játszaniuk.

Keménynek

– Mint minden meccs az Európa Kupában, így ez is keménynek ígérkezik – jelentette ki Miguel de Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Olyan csapat ellen játszunk, amelyik nagyon agresszív, és két játékos, Vlkova és Sujanova köré épül. Tudjuk, hogy ennek az összecsapásnak a megnyerése azt jelentené, hogy az egyik kitűzött célunkat elérjük, és ezek után biztosnak mondható lenne, hogy januárban is mérkőzéseket kell játszanunk a nemzetközi porondon, így ennek szellemében készülünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezen a mérkőzésen a közönséget is szórakoztassuk, hogy a publikum hatodik emberünk legyen, és extra töltéseket adjon a csapatnak.

Ritmus, egészség

A válogatottak Eb-selejtezője miatti szünet után egy előrehozott bajnokival próbált rátalálni korábbi, többségében győzelmekkel szegélyezett útjára a DVTK, és fontos szakmai oka volt annak, hogy nem rögtön az EK-meccsel kezdtek.

– Mint minden szünet után, ami egy versenysorozat közbe beiktatódik, az újabb meccsek előtt a ritmust általában nehéz megtalálnia minden csapatnak. Ezért is volt nagyon jó, hogy a Zalaegerszeg elleni mérkőzést hétfőn le tudtuk játszani, mert így az Európa Kupa-­összecsapásba több önbizalommal tudunk belemenni, remélhetőleg már azzal a ritmussal, ami a szünet előtt jellemezte a csapatot – mondta a diósgyőri szakvezető, aki arra a felvetésre, hogy a sikerek egyik fontos alapja, hogy a csapat egészségügyi állapota rendben legyen, és ezen a téren a többi sportcsapathoz képest jól áll a DVTK, hiszen a sérülések, betegségek eddig elkerülték őket, így reagált a spanyol edző: – Reméljük, hogy ez így is marad. A sérülések egy részét meg lehet előzni jó edzésmunkával, a terhelés és a pihenés megfelelő arányának a megválasztásával. Nálunk a felkészülésben, fizikai téren elég komoly munkát végeztek a lányok, és a bajnokság közben is mindenki odafigyel magára és a másikra, így eddigi nem voltak komolyabb problémák. Ami nem jelenti azt, hogy egy rosszabb mozdulat ne történhetne meg, bármikor. Reméljük, nem fog, és amilyen hosszan csak lehet, kitoljuk ezt a hosszabb sérülésmentes időszakot. És azt is reméljük, hogy azzal, hogy ez a téma napirendre került, nem kiabáltuk el ezt.

– Berecz Csaba –


Ugyanazt a formát

Tina Jovanovic, a diósgyőriek szerb légiósa is nehéz meccsre számít, és reményei szerint győznek a Brno ellen, ami felszabadultabbá teheti őket a következő mérkőzésekre. A hétfői meccsről, annak ritmusáról, illetve a bajnoki szünetről a következőket mondta a 24 éves kosaras:

– A szünet arra jó volt, hogy a csapat többsége egy kicsit regenerálódhatott, de akik a válogatottakkal voltak, Czank Timi, Horváth Betti és Tánya Likhtarovich, ezt nem mondhatják el magukról. Nélkülük, az irányítók nélkül máshogy kellett edzeni, ilyenkor más a ritmusa a közös gyakorlásoknak. Emiatt a hétfői bajnokin csak a meccs második felére sikerült megmutatni, hogy erősebb csapat vagyunk riválisunknál. A bajnoki szünet előtt volt egy nagyon jó sorozatunk, győzelmekkel, jó formában voltunk, reméljük, hogy most, hogy visszatért mindenki, ugyanezt a formát tudjuk hozni.




Sporthírek






hirdetés