Oxyprogram: Innovatív környezetvédelem

Akt.:
Oxyprogram: Innovatív környezetvédelem
Ha percenként valóban 36 focipályányi erdő tűnik el világszerte, akkor bizony elég nagy bajban van az emberiség. Mondjuk még nagyobb baj, hogy erről mi tehetünk, de ez még nem mindenkinek jutott el a tudatáig. A környezetvédelem manapság már csak egy elcsépelt kifejezés.

Olyannyira, hogy a legtöbb ember, amikor meghallja, a következőképp reagál: „Hülyeség, agymosás, váltsunk témát!” De most maradjunk egy kicsit mégis a témánál!

A faültetés jó – ezt az oxyprogram is tudja!

Na és a faültetés? Azért az jól hangzik nem? Pedig az is a környezetvédelem és a globális felmelegedés elleni küzdelem fontos része. Jobban belegondolva azonban nem csak hasznos az egészélővilág számára, hanem klassz közösségi program, hiszen maga a tevékenység olyan emberközeli: élőlények (vagyis mi, emberek) élőlényeket (facsemetéket) nevelnek fel és gondoznak. Minden érzelgést félretéve, ez akkor is szép dolog.

Az oxyprogram csapata erre rájött, és értékteremtő, kivételes faültetési programba vágtak bele. Tulajdonképpen abban rejlik az oxyprogram „ereje”, hogy olyan embereket is érdekeltté tudnak tenni a környezetvédelemben, akik egyébként nem foglalkoznak a témával.

Az Oxyfa is jó!

A történet egyszerű. Az oxyprogram egy olyan fafajtát választottak ki a faültetéshez, mely extrém gyorsasággal nő. Ez az úgynevezett Oxyfa – hivatalos elnevezése a Paulownia Clon in Vitro 112. Az Oxyfa a legjobb Paulownia klón, ráadásul nem invazív, ami azt jelenti, hogy nem magától szaporodik, így nem veszélyes a helyi ökoszisztémára! Annyira gyorsan nő, hogy az ültetéstől számított 6. évben már akár 16 méteresre is megnőhet! Szóval ha valaki belátható időn belül szeretne egy kis (vagy akár nagy) árnyékot nyárra a kerti grill vagy a medence fölé, az Oxyfa tökéletes választás.
De itt még nincs vége a történetnek! Az Oxyfa gyökérről regenerálódik, tehát ha a 6. évben kivágják, még 4-5 alkalommal újranő! Azért ez eléggé hasznos tulajdonság. Nem beszélve arról, hogy hatalmasak a levelei, ezért sokkal több oxigént termel, mint más őshonos fáink. A virágai is gyönyörűek, jó mézelők.
Számtalan módon hasznosítható az Oxyfa. Faanyaga kiváló minőségű bútoripari alapanyag, levelei takarmánynak is felhasználhatók, nem beszélve a finom, vaníliás mézről, melyet virágaiból lehet kitermelni. Nem is kérdés, hogy az oxyprogram jól választott!

Oxyfa & oxyprogram – együtt még jobb!

Most, hogy megismertük az Oxyfát, nézzük, miről is szól maga az oxyprogram. Tömören és röviden: környezetvédelmi program, amiből profitálhatnak magánszemélyek. Azért ez elég találó, mert való igaz, hogy akkor tehetünk a környezetért, ha összefogunk. Ha pedig nem is az eszmei értékéért, de olyanok is részt vesznek a programban, akik a profit miatt érdekeltek. Aki csatlakozik az oxyprogramhoz, egy szabadon választott, hazai zöld projektet támogat, és ezen felül grátisz Oxyfákat kap, ezáltal konkrét profitra tesz szert – még akkor is, ha nem rendelkezik saját, szabad földterülettel. Az oxyprogram elülteti és gondozza az Oxyfákat, majd a kitermelést követően értékesíti a faanyagot, a programhoz csatlakozó pedig részesül a faanyagból származó bevételből. Az ültetvények online nyomon követhetőek, és minden fa csak egyszer kerül kiosztásra, erről a KPMG biztosít bennünket.

Összefoglalva tehát az oxyprogram egészen különösen közelítette meg a környezetvédelem témát, nem hiába, hiszen egyre csak gyarapodnak az Oxyfa ültetvények országszerte. Ez a párosítás élhetőbb környezetet teremt az emberiségnek – ha mi is úgy akarjuk – és így a jövőnket is szebbé teszi.








hirdetés