BB, azaz Benik Balázs

BB, azaz Benik Balázs
A Benik Balázs, Varga István páros sikerével zárult az utolsó szakaszig kiélezett csatát hozó 14. McRally, az ORB idei 2. futama.  14. McRally - 2. nap - Céldobogó 2007.04.29. 14. McRally - 2. nap - Parc fermé a verseny után 2007.04.29.

A céldobogón mondták:

Benik Balázs, Varga István (1), Ford Focus RS WRC 03
– Kemény hétvégén vagyunk túl, mely embert és gépet egyaránt megviselt. Tegnap sikerült annyi előnyt összekovácsolni, ami elég volt a végső sikerhez. Vasárnap reggel akadt egy kis gondunk, ezért kicsit óvatosabban kellett kezdenünk. Bízom benne, hogy hasonló lesz a folytatás, mert csak így sikerülhet a címvédés.

– 25 éve versenyzek, de Miskolcon eddig csak második és harmadik helyeket tudtam elérni – fogalmazott Varga István. – Talán nem is kell mondanom, hogy most mekkora öröm számomra ez az elsőség!

Spitzmüller Csaba, Béres László (4), Skoda Fabia WRC

– A 10 mp-es büntetéssel és egy lassú defekttel rosszul indult a verseny, nehéz volt újra belerázódni. Boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek! Nagyon jó volt az összhang Laci és közöttem, olyan, mintha el sem múlt volna nyolc év azóta, amióta utoljára együtt versenyeztünk. Köszönet a csapatnak a kitűnő munkáért!

– A mai napon bárki cserélt volna velem a navigátor-székben, mert olyan csodálatosan ment minden – hangsúlyozta némiképp elérzékenyülten Béres László, aki legjobb miskolci navigátorként átvehette az Ajtay Sándor-emlékserleget is. – A Turiékkal vívott vasárnapi második négy gyorsasági külön emlékezetes marad számomra.

Turi Tamás, Tóth Imre (2), Skoda Fabia WRC

– Az autónkhoz hasonlóan mi magunk is megviselt állapotban vagyunk a futam végére. Rengeteg problémánk volt. Örülünk, hogy itt vagyunk a 3. helyen és gratulálunk az előttünk végzett versenyzőknek! Megtettünk mindent azért, hogy a legjobb időket autózzuk. Ahhoz képest, hogy ki is eshettünk volna, begyűjtöttünk 17 pontot, ami év végén nagyon jól jöhet majd.

– Úgy gondolom, hogy mindenkinek, főleg azoknak, akik itt vannak a célban, nagyon nehéz versenye volt – mondta Tóth Imre. – Az első napi műszaki gondunk után ma megpróbáltunk rárajtolni az előttünk állókra, akikkel végig nagyon izgalmas csatát vívtunk, kiszolgálva ezzel a miskolci és borsodi nézőket.

Ifj. Érdi Tibor, Lukács József (15), Toyota Corolla WRC

– Hihetetlen, hogy itt lehetünk, mert szombaton nagyon-nagyon elcsúsztunk, ám hozzáteszem voltunk a 34. pozícióban is! Hála az égnek esett az eső, ugyanis én nagyon szeretek ilyen időjárási viszonyok között autózni. Harminc helyet jöttünk előre és olyan versenyzők közé „férkőztünk be”, akik között az édesapám versenyző múltja révén együtt nőttem fel. Ez tovább növeli helyezésünk értékét.

Hideg Krisztián, Kerék István (11), Mitsubishi Lancer EVO VI

– A pályák nagyon-nagyon tetszettek, a kőfelhordások miatt kicsit olyan volt, mintha Ausztriában versenyeznénk. Végül is minden tökéletesen alakult számunkra, pedig az első napon elment a kuplungunk, a második napon pedig végig fordítva gumiztunk. Két verseny után előkelő helyen állunk abszolútban, így elégedettek lehetünk.

Vizin László, Zsíros Gábor (9), Subaru Impreza WRC

– A bükkszentkereszti szakasz kissé murvás-aszfaltossá tette a versenyt, de a pálya mindenki számára azonos volt. Egy szombati kicsúszást leszámítva – aminek következtében 25-30 mp-et bent hagytunk abban a gyorsaságiban – minden úgy alakult, ahogy terveztük. Ebben a rendkívül kiegyenlített mezőnyben nem lehet hibázni!

Bútor Róbert, Tóth Vilmos (8), Suzuki Swift S1600

– Az első napon főleg a hosszú etapok dolgoztattak meg, a rövid gyorsokon nem tudtunk igazán lendületbe jönni. A második napon már szinte végig az elvárható versenytempót produkáltuk. A versenyből kihoztuk, amit lehet, de új autónkkal gyorsabban is haladhatunk majd a következőkben.

Borsi Gergely, Baranyai László (14), Subaru Impreza WRC

– Két helyet visszacsúsztunk az első naphoz képest, de ez nem navigátorom múlott, ugyanis ő nagyon szuper volt. Két angol mérnökünk menet közben is elemezte a motor teljesítményét. Most kihoztunk belőle mindent, de a közeljövőben ráfér egy nagy generál. Köszönjük a miskolci rendezői gárdának ezt a kiváló futamot!

Ifj. Tóth János, Bahor Bea (5), Peugeot 207 S2000

– A rajt előtt nagyon nehéz volt jóslásokba bocsátkozni, hiszen nem tudtuk mire lehet képes valójában ez az új autó. Gondoltuk, hogy a WRC-céknél lassabbak leszünk, arra viszont számítottunk, hogy az N-es gépekkel meccselhetünk. Mivel Magyarországon ez az egyetlen S2000-es versenygép, az N-csoportba soroltak bennünket, ahol sikerült az első helyen végeznünk.

Botka Dávid, Szenner Zsolt (12), Mitsubishi Lancer EVO VI

– Az első nap első négy gyorsasági szakasza eléggé nehezen alakult számunkra. Ezt követően azonban felzárkóztunk és befértünk az abszolút első tíz közé, de ennél is fontosabb, hogy kategóriánkban kiérdemeltük a második helyet.

Elek István, Budai Annamária (16), Mitsubishi Lancer IX

– Úgy gondolom elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Egyenletesen haladtunk, vasárnap már felszabadultan autózhattunk. Külön öröm és büszkeség számomra, hogy a második versenynapon lakóhelyem, Ózd környékén, az ottani gyorson abszolút negyedik helyet értünk el. Miskolcra érve, a villamos síneken elromlott az autónk, de onnan már a hátunkon is behoztuk volna azt a céldobogóra.