Bátrabban, drágábban és többen nyaralunk, mint tavaly

Akt.:
Nyaralni víz mellett az igazi
Nyaralni víz mellett az igazi
Miskolc – Tíz százalékkal nő idén a külföldön nyaralók száma.

A magyar lakosság kicsivel több mint fele (54 százalék) tervez utazást idén nyáron, közülük a legtöbben (32 százalék) belföldi úti célban gondolkodnak – írja a keddi Magyar Hírlap a GfK piackutató intézet adataira hivatkozva. Az idei nyaralási terveket vizsgáló ezerfős, országos reprezentatív felmérés szerint a nyaralók tíz százaléka külföldre készül, emellett 12 százalék bel- és külföldi utazást is beiktat a nyári szabadságába.

A tavalyi pánikév után idén nyugalmasabb a helyzet.” Bárdos István

Még mindig a Balaton

A felmérés szerint a legkívánatosabb hazai úti cél idén is a magyar tenger: a belföldi utazást tervezők 46 százaléka a Balatonnál pihenne, közülük is leginkább a 15–19 éves korosztály, valamint a négy- vagy többfős családban élők terveznek itt nyaralást.

A külföldre utazók tudatosabbak: tízből kilencen már a tavasszal lefixálták úti céljukat. Az idén külföldi nyaralást tervezők körében Horvátország a favorit, Görögország, Erdély és Olaszország, de Spanyolország, Németország és Ausztria is az előnyben részesített országok között szerepel.

A Balaton iránti nagy érdeklődést erősíti meg Bárdos István, a Szerviz Iroda Utazásszervező Kft. vezetője is, aki szerint napokon belül kikerülhet a megtelt tábla a „magyar tengerre”. De tapasztalataik szerint nagy keletje van a termálfürdőknek és wellness-szállodáknak is, bár ezekben rövidebb időt, inkább csak hosszú hétvégéket töltenek a látogatók.

– A tavalyi pánikév után nyugalmasabb a helyzet, ami a kiutazásban meg is látszik. Visszatért a tengerparti országok iránti érdeklődés, nagyon kedvelt évek óta Bulgária, Horvátország, ami egy kicsit drágább lett, újra nagy az érdeklődés Görögország iránt, bár elsősorban a nyugati szigeteket keresik, mint Zakintos, Kréta, amelyek nem érintettek a migránsok által – mondja Bárdos István.

Még mindig kedvelt Olaszország, Spanyolország – ahol szintén megugrottak az árak –, és újra megnőtt az érdeklődés Egyiptom, Tunézia, illetve a Török Riviéra iránt, amelyeket az elmúlt két évben a terroresemények miatt hanyagoltak a turisták.

Albánia az új favorit

A jövő év slágere Albánia lehet, idén már azért nem, mert nincs jóformán szabad hely. Nagyon jó minőségű a tengerpartja, a szállodák, az árak pedig egyáltalán nem magasak. A szállodáknak saját tengerpartja van, ami díjmentesen vehető igénybe. De pillanatnyilag nincs olyan hely a világban, amelyre ne lenne kereslet vagy érdeklődés, függetlenül a migránshelyzettől vagy a terrorcselekményektől – teszi hozzá az iroda vezetője.

Idén tíz százalékkal több utat kötöttek le a magyarok külföldön, és a foglalásokból az is látszik, hogy az olcsóbb helyett a minőségibb utakat keresik inkább, tehát többet költünk a nyaralásra, mint az elmúlt években.

Inkább a fiatalok

A GfK adatai szerint az ötven évnél idősebbek körében már többségben vannak a nyaralást nem tervezők. A 20–29 évesek jellemzően külföldre utaznak, velük ellentétben a 40–49 évesek szívesebben pihennek a határokon belül.

Csak belföldi utazást az átlagnál nagyobb arányban terveznek a négy- vagy többfős háztartásokban élők (43 százalék) és a legalább két gyermeket nevelő családok (55 százalék). A határokon kívüli utazás esetében a repülő egyértelmű vetélytársává válik a gépkocsinak, ami egybecseng a Bárdos István által elmondottakkal, vagyis hogy többet költünk a nyaralásra, mint tavaly.

– Horváth Imre –


Ilyen árakon

Mediterrán nyaralások

  • Bulgáriában egy hét átlagára egy főnek repülővel 120, busszal 45 ezer forint
  • Horvátország busszal 50 ezer, apartmanban egy éjjel 7 ezer körül
  • Egyiptom repülővel hét éj, félpanzióval 80–90 ezer
  • Spanyolország repülővel hét éj 110, busszal 70 ezer forint
  • Törökország repülővel 70, busszal 45 ezer egy főnek hét éjszakára
  • Albánia egyéni utazással 7 éjszakára már 46 ezer forintért is elérhető

Sokaknak csak álom a nyaralás

A magyarok alig több mint fele engedheti meg magának idén a nyaralást. Ők is főleg belföldre mennek majd, és fejenként, átlagosan nyolcvanezer forintot készülnek elkölteni. Ez derül ki a GFK reprezentatív kutatásából.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s