Baromfiszemle: „Tyúkot, kakast tessék!”

Baromfiszemle: „Tyúkot, kakast tessék!”
Baromfiszemle: „Tyúkot, kakast tessék!”
Nyíregyháza – Nyíregyházi olvasónk, Baksa Tiborné panaszolta, hogy Nyíregyházán a baromfipiacon egyre kevesebb élőállatot lehet vásárolni. Mi utánajártunk, mi lehet ennek az oka.  video video

Olvasónk úgy hallotta, hogy a behozott áruért minden egyes alkalommal, mikor piacra viszik, állategészségügyi vizsgálati díjat kell fizetni. Olvasónk szerint, ez az oka annak, hogy már csak néhány eladó maradt a Búza téri piacon – egyszerűen nem éri meg nekik itt eladni.
Szombat délelőtt saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy kevesen árulnak a baromfipiacon: összesen négy eladó volt, ebből egy nyulait árulta, kettő néhány tyúkot, kakast hozott, egy pedig nagyobb mennyiségű naposcsibét kínált. Kevesen vannak.

Sokaknak nem éri meg

– Gyerekkorom óta a piacon árulunk – így a nyíregyházi Jenei Mihályné. – Havonta egyszer-kétszer jövök, általában négy-öt tyúkot, kakast hozok. Azt a vizsgálati díjat, melyet még a madárinfluenza-veszély miatt vezettek be, minden alkalommal ki kell fizetnem, mint mindenkinek: annak is, aki csak egy-két tyúkot hoz. Ez sokaknak nem éri meg, így a piacról szinte eltűntek az árusok. Régen alig fértünk el az árusító helyen, volt választék, de ma már csak néhányan jövünk a baromfipiacra értékesíteni. Az áron emelni nem tudunk – bár magunk határozzuk meg –, mert így sincs már olyan kereslet az élőállatra, mint régen. Elszoktak innen az emberek, mert az orvosi vizsgálat bevezetése óta jóval kevesebben árulunk, így egyszerűen nincsen választék.

– Nem értem, miért kell minden egyes piacra vitel előtt vizsgálatot végeztetni – tette hozzá egy tíz éve piacon árusító hölgy. – Állítólag a madárinfluenza veszélye elmúlt, akkor könnyebbség lenne minden eladónak (és vevőnek is), ha a vizsgálatot csak havonta, negyedévente egyszer kellene elvégeztetni. Akkor talán ismét fellendülne a baromfipiac. Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az idők során a kereslet változott. Ma már az őstermelők évi tízezer darab pucolt baromfit értékesíthetnek, így az élőállat iránti érdeklődés egyre kisebb – ha ugyanolyan minőségben lehet megvásárolni a „konyhakész” csirkét, kakast, akkor sokkal inkább ezt a megoldást részesítik előnyben.

Nem várható változás

– A piaci ellenőrző vizsgálat díjtalan, viszont az állatorvosi igazolás kiadásáért valóban fizetni kell – kezdte dr. Hajdú Bertalan, megyei főállatorvos. – Ezt az igazolást nem a piac adja ki, ott ellenőrzés céljából kérik bemutatását. Tavaly a madárinfluenza miatt szigorító intézkedéseket léptetett életbe az Európai Unió, miszerint az állatállományt minden esetben meg kell vizsgáltatni a piacra vitel előtt. Ez a szabály egészen 2007 végéig lesz életben. Az állatok vizsgálatára az Állatorvosi Kamara a kamarai díjtételt alkalmazza: a legkisebb fizetendő összeg 2000 forint vizsgálatonként, majd a pénz ellenében a gazda megkapja az igazolást arról, hogy állomány egészséges. Év végéig ebben az ügyben változás nem várható.

– Vékony Katalin –








hirdet�s