Bárki megnézheti: ott van Miskolc 3D-ben a Google Earth térképén

Akt.:
Akár a diósgyőri várat is megszemlélhetjük a Google Earth-ön
Akár a diósgyőri várat is megszemlélhetjük a Google Earth-ön
Miskolc – Egész városok kerültek fel így a netre, bár az automata generálta modellek nem elég részletgazdagok.

„Hat évvel ezelőtt ennek a blognak az első bejegyzése arról szólt, hogy mennyire üres Miskolc a Google Earth/Mapsen. Akkor még a felhasználók töltötték fel a 3D-s épületeket, és erre buzdítottunk mi is”, olvasható Bereczki Zoltán miskolci építész, műemlékvédelmi szakmérnök Miskolc Blog című internetes naplójában. „Mára megváltozott a helyzet, folytatta február eleji bejegyzésében, pontosabban a Google módszerei.”

Nem tudni, milyen algoritmus alapján választanak.” Bereczki Zoltán

Az internetes keresőrendszer ugyanis ma már nem engedi, hogy felhasználók töltsenek fel épületmodelleket, hanem automatikusan generál le egész városokat.

Nem tudni, mikor

Azt, hogy Miskolc (beleértve Lillafüredet is) pontosan mikor került fel, nem tudta megmondani megkeresésünkre Bereczki Zoltán. De az tény, hogy megtalálható teljes 3D-ben a Google Térképén.

– Nem tudni, milyen algoritmus alapján választanak ki városokat – mondja. Pécs, Dunaújváros, Budapest már fenn volt korábban, most, februárban vettem észre Miskolcot. Erről adtam pár sorban hírt a blogomban.

Bereczki Zoltánról 2013 februárjában épp hasonló témában írt lapunk. Akkor mutattuk be nagyon is izgalmas munkáit: huszonnégy, a Vasgyár területén és a hozzá tartozó kolóniában lévő épületet modellezett le és töltött fel a Google Earth térképére.

Virtuális értékvédelem: így nevezte a tevékenységét, mert ha valaki Miskolcra, a Vasgyárra keresett rá bárhol a világon a Google térképén, láthatta az épületek modelljeit.

Vasgyári épületek

„Az én generációm már nem nagyon juthat be a kohászat területére, pedig jó lenne, ha látnák, milyen épületek vannak ott. Ez is közrejátszott abban, hogy elkészítettem a modelleket”, nyilatkozta akkor. Jól körbejárható, mérhető, fotózható épületeket választott. Annak idején mesélte azt is, hogy nagyon sokan megnézték az épületeket, volt olyan fotós, aki egyenesen a látottak hatására jött el Miskolcra: „élőben” szerette volna megnézni azokat.
Annak idején arról is beszámoltunk, hogy Miskolc vezetése a vasgyári épületek sikerét látva megrendelte tőle néhány miskolci épületnek is a hasonló modelljét, ám most megtudjuk, ezek később anyagi okok miatt nem készültek el.

– Mára okafogyottá is váltak, és már a vasgyári épületek sem láthatók a Google Earth-ön a fenti okok miatt – mondja Bereczki Zoltán: a keresőrendszer maga készíti, generálja a modelleket – mint írtuk, nemcsak épületekét, hanem egész városokét –, így már nem elérhetőek a mások által készítettek.

Kevésbé árnyalatgazdagok

A kezdeményezésről összetett Bereczki Zoltán véleménye. Egyrészt nagyon jó, fogalmaz, másrészt a mostani háromdimenziós modellek butábbak, jóval kevésbé kidolgozottak, kevésbé árnyalatgazdagok, mint a „kézzel” készítettek.

– Ez természetes, hiszen automatikusan generálódnak – jegyzi meg. – Az általam és más közösségek által készített modellek olyanok voltak, mint egy virtuális múzeum, rákattintva további információk is elérhetők voltak. Sok modellező háborog egyébként, hogy a munkájukat úgymond leradírozták az internetről.

Hajdu Mariann


Így keresheti meg a Google Earth-ön

A háromdimenziós képek meg­tekintése:

  • Nyissa meg a Google Térképet egy számítógépen.
  • Kattintson a bal felső sarokban látható Menü gombra.
  • Válassza az Earth lehetőséget.
  • A címkék vagy a háromdimenziós nézet ki- vagy bekapcsolásához kattintson a menü „Címkék” vagy „3D” elemére.
  • Nagyítani/kicsinyíteni az egér görgetőkerekével vagy a jobb alsó sarokban lévő + és – gombbal lehet.

Tipp: A nézetet a bal alsó sarokban található „Earth” feliratú indexképre kattintva is megnyithatja.

Megjegyzés: Ha a bal alsó sarokban található miniatűrkép felirata „Műhold”, a Térképet egyszerűsített módban használja. Egyszerűsített módban nem jelennek meg a háromdimenziós képek, de a műholdképek igen. A háromdimenziós képek megjelenítéséhez számítógépének meg kell felelnie ezeknek a követelményeknek.


Kipróbáltuk: Szép épületek vannak Miskolcon

Bevalljuk, nem tette hatékonnyá a pénteki munkát, hogy felfedeztük a Google Earth szolgáltatását. Akkor kezdjen hozzá a nézelődéshez, ha van elegendő ideje. Főként a belvárosi épületeket szemlélgettük: rá kellett jönnünk, szép épületek vannak Miskolcon. Elgondolkodtató, hogy a virtuális világban jobban rá tud csodálkozni az ember ezekre a szépségekre, mint a mindennapi rohanásban.


Elképesztő! Ezekkel a térképekkel rögtön kiderítheted, mi állt a házad helyén 200 évvel ezelőtt

Gondolkodtál már azon, mi állhatott a házad helyén 100, 200 és 300 évvel ezelőtt? Egy magyar weboldal segítségével pikk-pakk kiderítheted – ráadásul összehangolták a Google Maps-szel, így könnyen is kezelhető.








hirdet�s