Barka speciális vendégház nyitotta meg kapuit Szakáldon

A frissen átadott vendégház
A frissen átadott vendégház - © Fotó: Magánarchívum
Szakáld – A Miskolci Autista Alapítvány programja fejeződött be.

Tíz férőhelyes vendégházzal és speciális programcsomagot kínáló szolgáltatással várja a fogyatékkal élőket, illetve a többségi társadalomhoz tartozó látogatókat hamarosan szakáldi vendégházában a Miskolci Autista Alapítvány. A szerveződés szociális farmként működő telephelyén hozta létre a társadalmi vállalkozást mintegy hatvan millió forintos ráfordítással, mely tartalmazza az épület kivitelezését és tíz megváltozott munkaképességű dolgozó oktatását és foglalkoztatását. A projekt tavaly márciusban indult és az idén február végén zárult.

Új munkavállalókkal

Áll a vendégház és munkára készen várnak az új munkavállalók, akik elsősorban a vendégfogadásban, az étkeztetésben, az állattartásban, vendégváró aszalványok, lekvárok, befőttek előállításában, sajtkészítésben, kézműves hagyományőrző és terápiás foglalkozások, valamint a Miskolc és környékbeli turisztikai látványosságok megismertetésében vállalnak majd szerepet. Nemrégiben kapták meg azt a tanúsítványt, amelyet az Értékek Háza Alapítvány szervezte képzésben a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi majorságában szereztek. A 365 nap vendéglátás vidéken elnevezésű tanfolyam kifejezetten a falusi hagyományok őrzésére és a praktikus tudnivalókra készítette fel a fiatalokat. A ház két vezetője is vizsgázott a napokban. Bohus Viktória projektvezető és Házy Júlia, a Barka Farm munkatársa is készül a feladatra és falusi turizmus képzést abszolvált a Jakab Oktatási Kft.-nél.

Terápiás jelleggel

A farm terápiás jelleggel működik majd, ezért szemléletformáló rendezvények segítették a népszerűsítést az elmúlt öt hónapban a Zöld Kapcsolat Egyesület szervezésében, F. Nagy Zsuzsanna ökológus szakmai vezetésével. Falusi disznótor és kolbásztöltő bemutató, gulyásfőző verseny, Házi Sajtok Napja, napkollektoros gyógynövényszárító és gyümölcsaszaló építését célzó önkéntes nap, ökokertész tanácsadással összekötött palánta- és magbörze, valamint Hagyományőrző Népművészeti Fesztivál is volt a programok között. Az események nagy részét íjászattal, kutyaterápiával, állatgondozással kiegészítve a jövőben is megszervezik.

A szálláshelyre és a speciális programokra elsősorban a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családokat, a társintézmények ellátottjait várja az alapítvány, de gyerekcsoportokat és munkahelyi közösségeket is szívesen fogadnak az ország minden területéről.

A vendégház megnyitása azonban a tervezett tavaszi határidőre nem valósul meg. A pályázat ugyanis csak a házépítést, a munkavállalók képzését és a népszerűsítő programok bonyolítását támogatta.

Időbe telik

A berendezés beszerzése nem szerepelhetett a költségvetésben, ezért időbe telik bebútorozni és felszerelni a szálláshelyet. Szükség van még ágyakra, szekrényekre, székekre, textilekre és más berendezési tárgyakra. Ugyan a konyhát a működtető Miskolci Autista Alapítvány designere, Szalkai Dániel megtervezte, és egy támogató szülő, valamint a Maacraft műhely munkatársai jóvoltából annak berendezése elindult, a ház nagy része még üres.

Ugyancsak más forrásból egy kültéri kemence építése is folyamatban van, de a ház környékének kialakítása várat magára. Hiányzik a térkövezés, terápiás kert rendezése, gyümölcsfa telepítés, autistaspecifikus játszótér kiépítése. Az alapítvány a támogatók segítségében bízik, hogy a házat mielőbb megnyithassa és rendeltetésszerűen használni tudja.

ÉM