2011.10.19 12:22; Frissítve: 2011.10.19 12:22


Barátság Maraton, ötpróbás pontokért is

Barátság Maraton, ötpróbás pontokért is
írta Szűcs István - Miskolc – A XI. Barátság Maraton elnevezésű futóversenyt, melyen olimpiai ötpróbás pontokat is osztanak, november 6-án, vasárnap rendezik meg Miskolcon.

A valamennyi korosztály számára mozgási lehetőséget biztosító, a  „Miskolc Egészséges Ifjúságáért” Alapítvány segítségével megvalósuló, családias hangulatú eseményre a Miskolci Egyetem körcsarnokában kijelölt versenyközpontban négy egyéni (5,2 km, 10,4 km, 20,8 km, 42,1 km) és a négy tagú, női és férfi félmaratoni váltóra lehet jelentkezni. A résztvevők a Miskolci Egyetem-Miskolctapolca között kijelölt 5,2 km-es körpályán teljesítik a választott penzumot. A legrövidebb és leghosszabb táv rajtja 10.30-kor lesz, míg a többi kategóriában érdekeltek 11.30-kor kezdik meg a futást.
Nevezni a versenykiírást is tartalmazó www.hegyimaraton.hu oldalon elérhető nevezési lap elektronikus úton történő kitöltésével, elküldésével, vagy a verseny napján, a helyszínen hagyományos formában (a jelentkezési lap kitöltésével) lehet. A nevezési díjat a rajtszám átvételekor kell majd kifizetni.

Fővédnökök, védnökök

A 2001-ben civil kezdeményezésként indult Barátság Maraton idei felvonásának fővédnökségét Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, dr. Zsiga Marcell, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere és Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere vállalta el. Az esemény védnökeként tisztelte meg a rendezőket Prof. Dr. Barkai László, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának dékánja, Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, Szaniszló Sándor, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnöke, a MEAFC elnöke, Dr. Főnyedi Gábor, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Testnevelési Tanszékének vezetője és Boda Péter, a Miskolci Egyetem sportlétesítményeinek vezetője. 

Minden távot jutalmaznak

A XI. Barátság Maraton pontgyűjtő helyszíne az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű országos szabadidősport rendezvénysorozatnak. Az 5,2 km-es távot, valamint a félmaratoni váltót teljesítők 1, a 10,4 km-t futók 2, míg az egyéni félmaratonisták és a maratonisták 4 pontot igazoltathatnak le a helyszínen, a Kisgalya KSE tagjainál.
További információ a steveszucs@gmail.com e-mail címen kérhető.

-SZIS-

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Bogár-ezüst Csabáról
Bogár János, az Encsi VSC-Hell sportolója második helyen végzett az elmúlt hétvégén megrendezett 15. [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés