Baráti kapcsolat már két évtizede Mezőkövesden

Sokféle programot szerveztek a vendégeknek
Sokféle programot szerveztek a vendégeknek
Mezőkövesd – Német delegáció járt Bad Salzungenből a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában.

A majdnem egyhetes programban mintegy 40 résztvevő, köztük 14 német diák vett részt. A mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola és a Bad Salzungen-i dr. Sulzberger Gymnasium kapcsolata már több mint két évtizedes múltra tekint vissza.

Minden évben

A baráti kapcsolatnak köszönhetően minden évben találkoznak egymással a két intézmény diákjai, idén a német tanulók érkeztek Mezőkövesdre. A majdnem egyhetes látogatás keretében a gyerekek megismerhették egyebek mellett Eger és Budapest főbb nevezetességeit, és Mezőkövesd kulturális értékeit is megtekintették.

Emellett szeptember 28-án jó hangulatú sportversenyeket rendeztek a mezőkövesdi gimnáziumban. A négynapos látogatás programjait a kövesdi intézmény három pedagógusa, Gattyán Éva, Gálné Miklovics Anikó és Kötelesné Sebe Éva szervezte, illetve koordinálta. A búcsúvacsorát szeptember 29-én rendezték meg, ahol a résztvevők és a Szent László Gimnázium vezetői mellett többek között dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere és Molnár Istvánné települési képviselő vett részt. Az ünnepi eseményen Juhász Jánosné, a gimnázium igazgatója, dr. Fekete Zoltán polgármester, valamint Burkhard Durner, a német delegáció vezetője köszöntötte a jelenlévőket.

ÉM


Hét nemzet találkozik

A két intézmény szoros kapcsolata tovább folytatódik, jövőre ismét megrendezik Bad Salzungenben a nemzetközi iskolai tábort, ahol a tervek szerint összesen 7 nemzet képviselteti magát, köztük a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola delegációja is részt vesz majd. A rangos, nagy hagyományokkal rendelkező eseményt számos program, különleges vetélkedők és sportversenyek színesítik majd.








hirdetés