Baranyában és Tolnában sincs már tűzgyújtási tilalom

Budapest és Pest megye után Baranyában és Tolnában is lehet már tüzet rakni. Ezekben a megyékben is hétfői hatállyal szűnt meg a tűzgyújtási tilalom, akárcsak a fővárosban és környékén – derült ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szerdai közleményéből.

Míg a tilalom élt, a Baranya megye és Tolna megye területén lévő erdőkben, valamint ezek határától számított kétszáz méteren belül egyáltalán nem lehetett tüzet rakni, még a tűzrakó helyeken sem.

Az MGSzH szerdai közleményében azt írja, a tilalmat ebben a két megyében augusztus 30-i hatállyal megszűntették. Ugyanettől a naptól kezdődően már Budapesten és Pest megyében is lehet tüzet rakni, a hivatal erről még kedden számolt be.

Arra azonban továbbra is figyelni kell, hogy tüzet csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken, szélcsendes időben szabad rakni. Vigyázni kell arra, hogy a tűz ne maradjon felügyelet nélkül, és gondoskodni kell eloltásáról is A hivatal emellett felhívja az ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy az avar és gazégetésnél legyenek óvatosak, mert a gyorsan haladó tűz könnyen elérheti az erdőt, vagy a lakott területeket.

– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s