Banki elszámolás – Devizás számháború

Kissé könnyebb lett a helyzet(illusztráció)
Kissé könnyebb lett a helyzet(illusztráció) - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – Sokat és sokáig fizetnek még a forintosítás után a hitelesek.

Mónikáék 11 millió forintot vettek föl 2007-ben, 25 évre adósították el magukat az OTP-nél svájci frank alapon annak érdekében, hogy kinővén a panellakást, egy kertes házba költözzenek. Kezdetben 55 ezer forintjával fizették havonta a hitelt, ám a gazdasági válság miatt elszabaduló árfolyamok egyre magasabb törlesztőrészletet követeltek a családtól. Mire a kormány meghozta a döntést az árfolyamgát bevezetéséről, már erejükön felül próbáltak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek, ugyanis 175 ezerre nőtt a havi részletük. Hiába dolgoztak mind a ketten, a fizetésükből nem futotta a hitelre, a rezsire és az egyéb költségekre, vészesen közeledett az idő, amikor összecsapnak a fejük felett a hullámok. Ebben, a helyzetben az árfolyamgát hozott némi könnyebbséget, 125 ezer forint körülire csökkent a havi részlet. Ám ennek is ára van!

21 évig fizethetik még

Kézhez kapván bankjuktól a forintosítást megelőző elszámoló levelet, azzal szembesültek, hogy a tisztességtelenül felszámolt összeg lenullázta ugyan az úgynevezett gyűjtőszámlán lévő összeget (körülbelül 1 millió forintot), de még így is 18 millió forint a tartozásuk. Mivel ezt nem tudják rendezni, kénytelenek tovább fizetni a hitelt, aminek futamideje ráadásul az eredeti 25 évről 29 évre nőtt. Ez azt jelenti, hogy még 21 évig kell törleszteniük (2 éven keresztül az árfolyamgátas összeggel, ami utána közel 20 ezer forinttal megemelkedik). Számításaik szerint – feltéve, hogy nem változnak a jelenlegi feltételek) még 33 millió forintot kell befizetniük. Mindez azt jelenti, hogy az eddig törlesztett mintegy 8 millió forinttal együtt több mint 41 millió forintra rúg majd a végösszeg. Egy olyan házra, amit 2007-ben 18,5 millió forintért vettek, de ma 18 millióért sem tudnának eladni.

Kétségbeejtő a helyzetük. Mint mondja, próbálnak másik bankot keresni, remélik, találnak olyat, amelyik ettől kedvezőbb feltételeket kínál.

„Mindenképp bankot váltok”

Zsuzsa sem tesz másként, mert bár Mónikáékhoz képest némileg jobb helyzetben vannak, elfogadhatatlannak tartja, hogy a 8,2 millió forintos hitel helyett közel 22 milliót kellene visszafizetniük a futamidő lejártával. Ők szintén 2007-ben vették fel a lakásvásárlási hitelt, svájci frank alapon. Az Erstétől kapott elszámolás szerint 1,6 millió forintot írnak jóvá a számlájukon a tisztességtelenül levont költségek miatt. Így jelenleg 10,5 millió forint a tartozásuk, ami 102 ezresével fizetve közel 15 millió forinttal terheli meg a családi kasszát. Ehhez adódik az eddig befizetett mintegy 7 millió forint…

– Én mindenképp bankot váltok, és abban is biztos vagyok, hogy kérem az elszámolás ellenőrzését – mondta Zsuzsa.

– Uri Mariann –

Autóhitel és lakáshitel is

Zoltánék két hitelről is kaptak elszámolást bankjuktól, a CIB-től. A 2006-ban felvett 1,5 milliós autóhitelt 2012-ben visszafizették, megelégelvén, hogy a kezdeti 19 ezer forintról 45 ezerre nőtt a havi törlesztőrészlet. Most kellemes meglepetésként érte őket a bank tájékoztatása, ami szerint 500 ezer forintot visszakapnak.Ehhez képest, vagy éppen ezért érte őket mintegy arcul csapásként a lakáshitelre vonatkozó levél. 2007-ben vettek fel 3,2 millió forintot 15 évre fundamentás konstrukcióban, így kezdetben 20 + 20 ezret, utóbb 20 + 40 ezret fizettek. A Fundamenta éppen most jár le, így 2,6 millióval csökkenti tartozásukat, ami az elszámolás szerint jelenleg 5,4 millió forint. Számlájukon mindössze 1100 svájci frankot írnak jóvá „tisztességtelenség” címén, és még 7 évig, 2022 júniusig fizetik a hitelt: 1 évig 40 ezret, 5 évig 36 ezret, utána pedig 34 ezret havonta.



További hírek a Gazdaság kategóriából

Sporthírek






hirdetés