Bandáztak egy jó nagyot Miskolcon

Bandáztak egy jó nagyot Miskolcon
© Fotó: Kozma István
Miskolc – Megmutatták magukat és jól összedolgoztak a civil szervezetek.

Nem ijedtek meg a miskolciak, hogy szombaton összegyűltek a Szinva teraszon a város bandái. Persze ezek a bandák nem is voltak ijesztőek, és az is hamar kiderült: kifejezetten jót akarnak. Elsősorban Miskolcnak, és azon keresztül mindenkinek.

Fiatalok, lendületesek

A Nagy Bandázás, avagy a Miskolc Bandái elnevezésű program lényege ugyanis az volt, hogy friss, tenni akaró csapatok közösen szerveztek kulturális találkozót a Szinva teraszon. Olyan civil szervezetek jelentek meg, amelyek nemrég kerültek be Miskolc vérkeringésébe, de máris letették a névjegyüket, és szeretnének mind inkább jelen lenni a város életében. Erre, és hogy minél inkább megismerjék őket a miskolciak, jó alkalom volt ez a rendezvény, ahol együtt, egy helyen voltak felfedezhetőek.

Jelen volt a Miskolci Alternatív Generáció, asztaluknál miskolci fanzine összerakásában is részt vehettek az érdeklődők.

A Szólam Klub nemcsak zenét szolgáltatott, de be is lehetett náluk jelentkezni, hiszen kéthetente az Avasi Kávézóban adnak teret a színpadra vágyóknak.

Sokan érkeztek kerékpárral, ami érthető, hiszen kitelepült a Tinta Social – náluk este koncert is volt –, akiknél nemcsak hangulat és kávé van az Avason, de bicajt is lehet szereltetni.

No és ott voltak a Miskolc Bike Maffia tagjai, akik ételmentő, hajléktalanokat segítő kerékpáros szervezet.

Ez még csak a kezdet

A Borsodi Szőrök új kezdeményezés. Beszédes a nevük: megyénkbeli, dús arcszőrzetet ápoló emberek gyülekezete, nagy adag önkéntes, társadalmi munkával.

A Slam Poetry Miskolc öt éve működő kulturális közösségi szervezet. Számos rendezvényt szervezett város­szerte.

És kitelepült a CiRMi Rádió is, minden érdeklődőt várva, akit vonz a rádiózás.

– A megjelent baráti társaságok, szerveződések és szervezetek remekül összedolgoztak, és a saját ügyeiket is jól képviselték. Remélem, a következő eseményünkhöz még több embert sikerül majd mozgósítani, hisz ez csak a kezdet volt – értékelt Ozsváth Cseke Gergő szervező a Dialóg Egyesülettől.

ÉM-HI