2012.02.8 14:05; Frissítve: 2012.02.8 14:05


Balzsay április 21-én Sartison ellen védhet címet

Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) – Balzsay Károly április 21-én a korábbi bajnok Dimitri Sartison ellen őrizheti meg nagyközépsúlyú világbajnoki címét.

 

A Boksz Világszövetség (WBA) magyar vb-címvédője megegyezett klubtársával a mérkőzésről, melynek létrejöttéhez az egyik feltétel az, hogy a vb-övet tavaly súlyos kézsérülése miatt elvesztő német Sartison most szombaton nyerjen a spanyol Carlos Caceido Vernaza elleni találkozóján.

A 32 éves Balzsay – akinek édesapja, a korábbi szövetségi kapitány id. Balzsay Károly megerősítette a megállapodás létrejöttét – tavaly augusztusban Ukrajnában szerezte meg a Sartison sérülése miatt gazdátlanná vált címet, miután nagy csatában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sztanyiszlav Kastanovot.

Az akkori 12 menetes csatáért ugyanakkor komoly árat kellett fizetnie a magyar öklözőnek, mert a második menetben erős ütést kapott a jobb fülére, s amint az később kiderült, maradandó, 10-15 százalékos halláskárosodást szenvedett. Emellett hosszú ideje kialakult deréksérve miatt sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán folytathatja-e bokszkarrierjét, orvosai azonban januárban engedélyezték számára az edzések megkezdését.

A magyar bokszoló menedzsere, Elbert Gábor az MTI-t arról tájékoztatta, hogy jövő héten sajtótájékoztatón fognak beszámolni a címmérkőzéssel kapcsolatos tudnivalókról.

Balzsay 26 mérkőzést vívott eddig profiként, s 24 győzelem mellett két vereséget szenvedett. A WBA előtt a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt. A szintén 32 esztendős Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, a csupán egyszer kapott ki.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés