Nagyvilág

2011.05.25. 08:48

A NASA búcsút intett a "Spirit" marsjárónak

<p>Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy már nem próbálják felvenni a kapcsolatot a Marsra küldött "Spirit" nevű felderítőrobottal. A vörös bolygón 2004 januárjában landolt marsjáróval utoljára több mint egy éve tudtak kommunikálni. A NASA szakértői szerint feltehetően "halálra fagyott" a kemény marsi télben.</p>

A "Spirit" utoljára 2010 március 22-én küldött életjelet magáról, azóta nem sikerült felvenni vele a kapcsolatot - közölte a NASA. Az űrkutatási hivatal közlése szerint a napelemein lerakódott porréteg miatt nem volt elég energiája a téli hideg elleni védekezésre és kulcsfontosságú alkatrészek mehettek tönkre a fagyok miatt.

A Spirit 2004 januárjában landolt a vörös bolygón. Az eredeti tervek szerint mindössze három hónapig járta volna a Mars felszínét. Végül hússzor annyi ideig dolgozott.

A NASA közlése szerint erőforrásaikat a Spirit helyett a marsjárók következő generációjának számító Curiosity novemberi indítására helyezik át. A NASA közlése szerint bár "nem hiszik, hogy reális esély van megtalálására", időként figyelni fognak életjelei után.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!