Balog Zoltán: „Ez egy kemény beszélgetés volt”

Akt.:
Balog Zoltán: „Ez egy kemény beszélgetés volt”
Miskolc – Miskolcon járt szerdán Balog Zoltán miniszter, hogy a pedagógusokkal találkozzon.

„Ez egy kemény beszélgetés volt.” Így jellemezte Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a szerdai, miskolci köznevelési fórumot, melyen az iskolák pedagógusaival találkozott. Hozzátette: „a pedagógusok órákon keresztül sorolták a gondokat, de megerősítettem, hogy velük együtt szeretnénk javítani a rendszeren”. A miniszter a fórum után sajtótájékoztatót tartott, de itt nem sok újdonság hangzott el. Szinte ugyanazokat a változtatásokat vázolta (konkrétumok nélkül) melyeket már hétvégén is elmondott a fővárosban. Ezek érintik a pedagógusok adminisztrációs terheit, a Klik belső átszervezését, a köznevelési kerekasztal létrehozását, az iskolaigazgatók jogköreit, valamint az iskolák gazdálkodását. További részletek itt >>>

ÉM-HE


Kártyát és jogköröket kapnak az igazgatók

Miskolc – A közoktatás problémáit sorolták szerdán Miskolcon az iskolák vezetői Balog Zoltán miniszternek.









hirdetés