Balmazújváros vs. Mezőkövesd – Hatpontos meccset vívnak

Balmazújváros vs. Mezőkövesd – Hatpontos meccset vívnak
Mezőkövesd – Idei utolsó mérkőzését szombaton délután a Balmazújváros vendégeként vívja a mezőkövesdiek élvonalbeli labdarúgócsapata.

Az NB I-es bajnokság 19. fordulója keretében szombaton 15 óra 30 perckor kezdik a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Mezőkövesd Zsóry FC találkozót, amely – a két együttes táblázaton elfoglalt helyéből kiindulva – mindenképpen hatpontos összecsapás. Amennyiben ugyanis a hajdúságiak diadalmaskodnak, jelentős fórba kerülnek a vendégekkel szemben, a borsodi siker esetén azonos egységgel telelnek a csapatok, míg a döntetlennél a télre konzerválódik a jelenlegi állapot.

A győzelem reményében

– Igen, nagyon fontos összecsapás előtt állunk – közölte Kuttor Attila, a kövesdiek vezetőedzője. – Viszont hozzá kell tennem az elhanyagolhatatlan lényeget: azt, hogy ezután még tizennégy mérkőzés lesz hátra. A gondolatsort folytatva: nekünk már mindegyik fellépés jelentős feladat, de a bennmaradás szempontjából a balmazújvárosi 90 perc nem döntő jelentőségű. Az eredményt és a játékot illetően ugyanazt mondom, amit eddig képviseltem: egységes csapatjátékkal a győzelem reményében futunk majd ki a gyepre. Nem nézzük a táblázatot, nem foglalkozunk a hazaiakkal, csak magunkra figyelünk. Az újvárosiak mellesleg bravúrokat is produkáltak, velük kapcsolatban sok mindenre kell figyelni, az természetesen más kérdés, hogy az erősségeikről vagy a gyengeségeikről nem a nyilvánosság előtt fogok színt vallani. Az a lényeg, hogy mi semmit nem adtunk és adunk fel, a futballban minden lehetséges. Ezt hangsúlyoztam a Budapest Honvéd elleni találkozó előtt: nevezetesen azt, hogy a kicsi is meglepheti a nagyot – zárójelben folytatom: igazam lett –, most pedig elmondom, hogy a vendég is megverheti az otthonit. Mi kell ehhez? Magától értetődően zárt védekezés és jó helyzetkihasználás, ami pedig közte van, az az öltöző titka.

A szakvezetőt a hamarosan következő bajnoki szünetről is kérdeztük, mire a tréner így felelt:

– Természetesen jól jön majd nekünk a többhetes időszak, de a szünet csak egyfajta tény. Mert a „pihenőidőben” elvégezhetjük azokat a változtatásokat, amiket magunk mögött hagytunk az elmúlt pár hét alatt. Remélem, hogy érződik és látszik a munkánk gyümölcse, de a megkapaszkodáshoz el kell érnünk egy magasabb szintet, és a feladatot a legjobb tudásunk szerint akarjuk megoldani, végrehajtani. Most még nem a február végi folytatással foglalkozunk, a mondás szerint a hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk.

Arra a kérdésre, hogy megfelel-e a valóságnak az az információnk, mely szerint a téli időszakban jelentős változások várhatók majd a társaság keretében, Kuttor Attila ezt mondta:

A lefújást követően

– Majd szembesülünk a klub anyagi lehetőségeivel, amelyet szinkronba hozunk a szakmai elképzeléseinkkel. Ennek jegyében konkrétumokkal vagy nevekkel nem szolgálhatok, de nem is kell, hiszen ezekben az órákban a balmazújvárosi előadásunk a legfontosabb. A jövő „zenéje” majd a lefújást követő időszakban kezdődik, és nyilván eltart egy darabig.

A kövesdiek közül csupán Köböl bajlódik sérüléssel, bokaszalag-szakadása miatt nem állhat mestere rendelkezésére. Eltiltott nincs.

A Mezőkövesd Zsóry FC tervezett együttese: Dombó – Lázár, Hudák, Szalai A., Vadnai – Szeles, Iszlai – Koszta, Mlinár, Strestik – Novák.

– Kolodzey Tamás –








hirdetés










hirdet�s